Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.77
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Facebook/Magyar Péter

Magyar Péter: én nem úgy fogalmaztam volna, mint Kollár Kinga

A Tisza Párt elnöke szerint az EP-képviselőjük nem is azt mondta, amivel vádolják.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke országjárása végeztével az ATV Egyenes beszéd című műsorában vendégeskedett, ahol mások mellett szó esett a párt európai parlamenti képviselőjének nagy port kavart kijelentése is az uniós pénzek visszatartásáról. Kollár Kinga nemrég – az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának ülésén – „nagyon hatékonynak” nevezte a jogállamisági eljárást és a Magyarországnak járó uniós pénzek visszatartását. Mivel – a Tisza párt képviselője szerint – ezáltal nem valósulhatnak meg fontos beruházások, a romló életminőség az ellenzék malmára hajtja a vizet, így nagyon bizakodó a jövő évi választások kimenetelével kapcsolatban.

Erről szólva Magyar Péter azt mondta, hogy a Tisza EP-képviselői mindig a magyar érdekek mentén szavaznak és így is fognak tenni, még akkor is ha emiatt kiszavaznak az Európai Néppártból. Úgy fogalmazott, sosem szavaztak tiszások a magyar pénzekről, hiszen a kifizetés felfüggesztéséről három éve született döntés – aminek fő oka az „Orbán család ipari méretű korrupciója” volt –, a Tisza Párt pedig akkor még nem is létezett.

Magyar szerint Kollár nem is azt mondta a felszólalásában, amivel Orbánék vádolják: hogy a Tisza örül az uniós pénzek felfüggesztésének. „Én meghallgattam a teljes szöveget. (…) Én nyilván nem így fogalmaztam volna, de hát ezer ilyen van” – idézi Magyar szavait a hvg.hu. Orbán Viktor miniszterelnök azzal vádolja őket, hogy el akarják venni az uniós forrásokat, pedig ennek pont az ellenkezője igaz: a Tisza egyik legfontosabb ígérete, hogy hazahozza azokat – mondta, aztán felidézte, hogy 2006-ban, a Gyurcsány-kormány idején Orbán és Kövér László is az EU-s pénzek kifizetésének felfüggesztését követelte.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×