Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Gyomirtót permetez a vasúti pályára egy erre a célra átalakított szerelvény Tiszalöknél 2017. március 29-én.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Sikert jelentett be a MÁV

Az évek óta megfigyelhető szezonális hatáson túl az őszi pályakarbantartások és az országos haváriaközpont működése is hozzájárultak ahhoz, hogy a kedvező tendencia januárban is folytatódott, és bár kisebb mértékben, 4,9 százalékkal, de ezúttal is növekedett a vonatok pontossága - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.

Hegyi Zsolt a a MÁV közösségi oldalán hangsúlyozta: az év első hónapjában a HÉV-ek, a vasútvillamosok és a VOLÁN-járatok pontossága továbbra is kiemelkedő volt.

A közlemény szerint a MÁV-csoport ötpontos közlekedési akcióterv részeként 1+1 milliárd eurós infrastruktúrafejlesztési programot indítanak a következő másfél évben.

Ennek köszönhetően több mint félezer kilométeren újul meg a vasúti pálya, de kisebb beavatkozások addig is történnek, a közelmúltban például a 80-as vasútvonalon.

Ezen a viszonylaton 7 százalékkal nőtt a vonatok pontossága.

Mindezzel párhuzamosan - a 10 vállalás részeként - elindult a mozdonykorszerűsítési programjuk is: januárban hat újabb vontatójármű állt szolgálatba, ami ugyancsak hozzájárult a késések csökkenéséhez - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×