Infostart.hu
eur:
365.94
usd:
321.37
bux:
151777.27
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pexels.com

Hamarosan újra lesz repülőtere Miskolcnak

A Miskolc City Airport megkapta a létesítési engedélyt az új, polgári célú, speciális repülőtér kialakítására Miskolcon – jelentette be Csöbör Katalin sajtótájékoztatón szerdán a vármegyeszékhelyen.

A fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, a repülőtér a „régi repülőtér”, melyet jelenleg a Bosch használ. A létesítmény túlélte a háborút, a kommunizmust és a rendszerváltást is, de az együttműködés és a bérleti szerződés lejárt 2019-ben – tette hozzá.

Csöbör Katalint Drótos László, a Miskolc City Airport képviselője kereste meg korábban, hogy találtak egy olyan területet, ahol a lakosság megzavarása nélkül tudnának repülni és a sportcélú pilóták is „megtalálják saját helyüket” – mondta a politikus. Kiemelte, a reptér átadásakor azt közösséggel, élettel kell majd megtölteni, erre már számos terv létezik.

Drótos László, az üzemeltető képviselője elmondta, a létesítmény elsősorban egy sportcélú repülőtér lesz, mely üzleti gépek, befektetők és látogatók fogadására is alkalmas lesz. Az új reptérrel szeretnék bevonni a fiatalokat a sportrepülésbe, vitorlásképzésbe és ejtőernyősképzésbe is – tette hozzá.

Megjegyezte, rendezvények lebonyolításában is gondolkodnak, így a jövőben helyet adnának sport- és kulturális rendezvényeknek, akár koncerteknek is. A reptér nagyon fontos jellemzőjének nevezte azt, hogy két irányból is jól megközelíthető és a repüléssel nem fogják zavarni a lakosságot sem.

Drótos László kifejtette, nem a lakosság felett fog zajlani a repülés, a légteret úgy alakították ki, hogy az M30-as autópálya felett fog fordulni az iskolakör. Hozzátette, a projekt egy „elszánt pilótáknak a pénzeiből összeadott és munkájából létrejött” magánkezdeményezés, melynek üzemeltetését a továbbiakban át szeretnék adni a Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ).

Hangsúlyozta, elsősorban nem üzletet látnak a lehetőségben, hanem inkább egy közösségi teret.

Újságírói kérdésre Drótos László elmondta, a létesítmény kialakítása eddig mintegy 200 millió forintba került és egyelőre füves kifutópályával rendelkezik. Megjegyezte, jelenleg is folynak a munkálatok a területen, de tavasszal tervezik megnyitni a repteret.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×