eur:
400.14
usd:
367.49
bux:
74736.55
2024. október 15. kedd Teréz
Nyitókép: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Változások jönnek a DK-ban, de Gyurcsány Ferenc maradása biztos - videó

Harminchárom pontba szedték, mi lesz a Demokratikus Koalícióval, mit gondolnak a politikai életről.

"Egyik másik annyira nem érti, hogy hol van, talán észre se veszi, hogy mostanra térfelet cserélt" - írta képletesen Gyurcsány Ferenc a Facebookon egy háromnegyed órás videó mellé, amelyben egyebek mellett bejelenti, hogy sem ő, sem a Demokratikus Koalíció elnöksége nem mond le. Ennek lehetősége a június 9-i választási eredmények utáni értékelésnél merült fel, ahogy az is, hogy mi lehet a jövője a DK-nak egy ilyen vereség után.

"Sokkal többen adták fel már eddig is, mint szabadott volna" - írta Gyurcsány Ferenc.

A Tisza Párt megjelenésére utalva azt írta, "a Régi Hazugságból előbújva az Új Hazugság ünnepelteti magát Igazságként, és tényleg van, aki ünnepel. A magát demokratikusnak tartó közvélemény egy része megrészegülten, látszólag örvendezve adja fel önmagát, elveit, az alkotmányos demokrácia lényegét. Eközben sokan lassan beleszeretnek a politika kivégzőosztag szerepébe. Le akarják tisztítani a terepet. A nekik nem tetsző eszméktől, szereplőktől".

Szerinte híján lehet a magyar a valósággal, a történelem eseményeivel való szembenézésnek, és inkább valami álmegoldásba menekül.

A pártok választási ígéreteit így összegezte:

  • A Fidesz azt ígérte, hogy "megállítja a háborút, megvédi a békét, és nem engedi, hogy Gyurcsány és emberei, azaz én, meg az én állítólagos embereim, szóval, hogy mi vezessük a fővárost, a kerületeket vagy a településeket.
  • Mit ígértünk mi? Erős Európát, amely a jobb élet záloga, és azt, hogy ha Orbán veszít, akkor közelebb kerülünk ennek a rendszernek a leváltásához, akár egy előrehozott választáshoz is.
  • Ezekhez képest mit ígért a Tisza? Ez az új párt? Azt, hogy egyszerre zavarja el Orbánt és Gyurcsányt, azaz engem is, az ezek kettőjük állítólagos paktumára épülő rendszert".

Elismerte, hogy a választáson a Fidesz egy keveset, míg a DK lényegesen többet veszített és a várakozás alatt szerepelt, a Tisza pedig - mint fogalmazott, hatalmas meglepetést okozva - nagyon magas támogatást szerzett, és a Fidesz szavazókat ez az új párt alig érintette meg.

Az ellenzéki oldalon három fő véleménycsoportot lát.

  1. Gyurcsány Ferenc áll Orbán Viktor leváltásának útjában.
  2. Ha nem sikerült 14 év alatt a DK-nak, akkor próbálja meg valaki más, Magyar Péterrel lehet leváltani Orbán Viktort.
  3. Vannak a DK támogatói, akiket nem érdekel, mit mondanak mások.

A "Gyurcsányozás" 2004 óta létezik, az eredménye például az, hogy elválik az ő valóságo teljesítménye és a nevéhez kapcsolódó képzetek. "A gyurcsányozásnak funkciója van. Például a Fidesz-tábor összetartása, az ellenfelek megosztása, az összetett politikai konfliktusok leegyszerűsítése, megszemélyesítése, ezáltal érzelmek kiváltása és mozgósítása" - fogalmazott, Bibó 1940-es évekbeli gondolatát idézve: "A hisztérikus lélek keres valakit vagy valakiket, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse, mumusokkal népesíti be maga körül a világot".

A rendszer tehát mumusokat teremt, értékelt a DK elnöke, de szóvá tette, hogy egyes ellenzéki vezetők bár észreveszik, ha környezetükben valakiből bűnbakot képez a Fidesz, ám azt elfogadják, hogy Gyurcsány Ferencet "démonizálják", sőt a gyurcsányozást saját politikai céljaikra is felhasználják.

Pedig szerinte igenis lehet "Gyurcsánnyal" nyerni, ezt mutatják a korábbi eredmények, de számos helyen a mostaniak is.

Később kifejti, hogy miért nem akarják feladni, amit eddig csináltak.

"Az alkotmányos keretek között egymással is vitatkozó, versengő politikai nézetek létezése önérték, önmagában való érték, azaz az a jó, ha vannak ilyen versengő nézetek. Ez a természete és természetes következménye a demokratikus közéletnek. Ezért az alkotmányos demokráciák ösztönzik, támogatják, védik ezen nézetek megjelenését és versengését, illetve azt, hogy ezek intézményesüljenek, azaz legyenek pártok, és legyenek szabad, tisztességes választások. Gyermekeinket arra tanítjuk, hogy tanuljanak meg kiállni véleményük mellett akkor is, ha azzal nem mindenki ért egyet. A nemzeti emlékezetben kitüntetett helyet foglalnak el azok az események, amikor a haza nagyjai megküzdöttek saját meggyőződésükért, egyikük-másikuk akár önmagát is feláldozta hitéért. Akkor hogy is van ez? Általában hősies dolog megküzdeni azért, amiben hiszünk. Ugyanakkor a DK, azaz mi adja fel ezt a küzdelmet? Nyissunk utat valaminek, amivel egyébként nem értünk egyet? Csak mi érezzük úgy, hogy ez ellentétben áll az alkotmányos demokrácia elvi alapjával, egészséges működés létezési módjával?" - teszi fel a kérdést.

Szerinte lehet több párt is az ellenzéki oldalon.

Ahogy nem fogadható el, ahogy az Orbáni hatalompárt azonosítja magát a nemzettel, úgy az se, ha bármely ellenzéki párt azonosítja magát az ellenzékkel

- jelentette ki a Tisza Párt kapcsán.

"Azt tudjuk, hogy a Tisza miként tekint ránk. Ha jól értjük, akkor ellenfélként, akit ki kell iktatni a magyar politikából. A DK a kék Fidesz, mondja Magyar Péter. És ugye, ha jól értjük, ezzel nem kedveskedni akar nekünk. Azt is tudjuk, hogy Magyar elutasít minden együttműködést a DK-val, mi több, ellenjelölteket állított a mi jelöltjeinkkel, sőt a közös ellenzéki jelöltekkel szemben. Nem volt hajlandó támogatni Budapest ellenzéki főpolgármesterét. Aztán tudjuk azt is, hogy a Tisza más életet ajánl Magyarországnak, mint mi. Amikor az elmúlt napokban a Tisza az Európai Néppárt tagja lett, akkor végleg eldőlt, hogy a Tisza jobboldali párt. Akkor most mi a teendő? A Tisza ellenfélként viselkedik velünk szemben, tudjuk, hogy más politikát is képvisel, mást ajánl Magyarországnak, mint mi. Mi ebben a helyzetben maradjunk csendben? Ne mondjuk ezt el? Mondjá, ez nem bárgyúság lenne? Sőt, ez nem a politika alapkövetelményének feladása? Szerintünk a némaságból nem születik verseny, verseny nélkül meg nincs alkotmányos demokrácia, ha némaságból önfeladás származik, és hát valamilyen fajta egy pártrendszer, valamilyen fajta autoriter rendszer" - magyarázta Gyurcsány Ferenc.

Értékelte a nagy pártokhoz való viszonyukat is:

"szerintünk mi, azaz a Demokratikus Koalíció, a Fidesz rendszerének ellenfelei vagyunk, a Tiszának meg csak egészen egyszerűen demokratikus vetélytársa, mint ahogy ez a parlamentarizmusban általában lenni szokott".

Ennek indoklásaként a kormányról kifejtette: a magyar ellenzék szerint a kormány a demokratikus alkotmányosságot súlyosan sértő, egyoldalú hatalmi helyzetet épített az állami intézményi és szabályozási világban, egyebek mellett a nyilvánosságban, az igazságszolgáltatásban. Mindeközben a parlamentarizmus díszletei állnak. Van választás, van ellenzék, van valamekkora ellenzéki nyilvánosság, lehet interpellálni a kormányt, nincsenek nyílt politikai perek. "A látszat és a valóság tehát ordító ellentétben áll egymással."

Ezután az értékelés után jut el a DK elnöke oda, hogy a pártvezetés döntéséről beszéljen. Két kérdést tettek fel:

  1. Követtünk-e el olyan hibát, tévedést, bűnt, amelyet minden körülmény figyelembe véve olyan súlynak látunk most, hogy az indokolttá teszi valaki vagy valakik felmentését, lemondását?
  2. Egyikünk, másikunk mostani távozása az utat nyit-e a DK megerősödésének, jobbak leszünk-e ezáltal?

Az elmúlt két hétben sok megbeszélést folytattak helyi és országos vezetőkkel, testületekkel, náluk dolgozó kollégákkal. Ennek eredményeként arra jutottak, hogy

több kisebb dolgot csinálhattak volna másképp, de drámai hibát nem találtak. A második kérdésben az lett a megbeszélések eredménye, hogy az elmúlt tíz évben az ellenzéki oldalon a folyamatos lemondások és leváltások egyetlen ellenzéki párt megerősödését sem hozták, éppen ellenkezőleg.

"Mindezek ismeretében úgy látjuk, hogy a mai helyzetben ez a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Így aztán az elnök és az elnökség, én és az elnökség, folytatjuk a munkát.

Hogy mindezek után min kell változtatni? Nyilván arról is folynak tárgyalások, egyeztetések, beszélgetések, sőt döntések is.

De azokat nem bejelenteni kell. Ha majd később éreznek változást, és támogatni fogják azokat, akkor jól döntöttünk. Ha nem vesznek észre semmi újat, akkor meg rosszul tesszük a dolgunkat, és nyilván akkor majd önök megbüntetnek bennünket" - vázolta.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy a DK Magyarország egyetlen számottevő baloldali, szociáldemokrata pártja, és az egyetlen, amely Magyarország és az emberek sikeres jövőjét egyebek mellett egy a mainál erősebb Európában látja. "A DK Magyarország leghitelesebb pártja. Hiteles politikailag, mert kiszámítható, megbízható politikát folytat, és hiteles történelmileg, mert érvényesen választotta meg az ország helyét és útját a világban. A DK az Európai Magyar Hazafiak Szociáldemokrata Pártja, és az is marad" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Nem leszek másodhegedűs - kikosarazta a Szabadságpárt elnökét a regnáló kancellár
Folyamatos patthelyzet Ausztriában

"Nem leszek másodhegedűs" - kikosarazta a Szabadságpárt elnökét a regnáló kancellár

Noha a szeptember végi ausztriai parlamenti választásokon fölényes győzelmet arató radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke továbbra is a leghatározottabban magának követeli a kormányalakítást, koalíciós partner híján aligha lesz lehetősége erre, a szélsőjobboldalinak tartott párt vezetője hiába szólította fel Karl Nehammer kancellárt, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökét a koalícióban való másodhegedűs szerepének elvállalására, Nehammer hasonló határozottsággal nemet mondott.

Vitézy Dávid: azt üzenték a választók, ha marad is a főpolgármester, a dolgok nem mehetnek tovább úgy, mint eddig

Ki kell jönnünk abból a politikai mocsárból, ahol mindenkinek megvan a maga dumája, de a vége az, hogy a város akármelyik részére is nézünk, nem fejlődik – mondta Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője. Az InfoRádió n című műsorában beszélt a Fővárosi Közgyűlés feloszlatásának esélyeiről, a 15 perces városról és a HÉV-ek jövőjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.16. szerda, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×