Infostart.hu
eur:
362.82
usd:
322.92
bux:
148119.59
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Facebook/SK on Hungary

Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás

Lefelezik az iváncsai akkumulátorgyár dolgozóinak létszámát, igaz, a dél-korai SK Innovation üzemében csak a kölcsönzött munkaerőtől válnak meg – mondta az InfoRádióban Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke. Fónagy János parlamenti államtitkár közölte: az elküldött dolgozók máshol kapnak munkát, a megélhetésük biztosított lesz.

Az iváncsai akkumulátorgyár dolgozói mellett a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) is megerősítette, hogy múlt héten pénteken több száz munkavállalót bocsátottak el azonnali hatállyal az üzemből – tudta meg az RTL Híradó. A gyárban már működnek a gyártósorok, de még nem indult el a termelés, csak a tesztüzem zajlik.

A VDSZ elnöke a történtekkel kapcsolatban azt mondta az InfoRádióban, hogy másfél hete tárgyaltak a dél-koreai SK Innovation képviselőivel a bérekről, és a felek közötti megállapodás értelmében a cég saját dolgozót nem menthet fel a munkavégzés alól az iváncsai üzemben. Székely Tamást arról tájékoztatták, hogy a kölcsönzött munkaerőből nem tudnak annyi munkavállalót alkalmazni, mint amennyit korábban terveztek, ezért

az elbocsátások a vendégmunkásokat érintik.

Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy az SK alkalmazottai megtarthatják állásukat, „a kölcsönzött munkavállalók esetében történt létszámigény-visszaadás, így elsősorban a kölcsönbe adó cégnél jelentkezhetnek problémák”.

A szakszervezet úgy értesült, hogy a kölcsönzött munkavállalók száma meghaladja az ezer főt az iváncsai akkumulátorgyárban, őket érinti a mostani, jelentős mértékű leépítés. Székely Tamás számításai szerint így több mint ezren válnak munkanélkülivé.

Az iváncsai üzemben jelenleg több mint kétezren dolgoznak, 500-800 munkavállalót alkalmaznak főállásban, őket a VDSZ elnökének elmondása szerint nem érinti az intézkedés. Mindezek alapján tehát megfeleződik az akkumulátorgyárban dolgozók száma.

Az iváncsai üzemben még csak a tesztüzem zajlik, ezért a magyar törvények alapján

az elküldött vendégmunkások nem jogosultak végkielégítésre.

Székely Tamás úgy véli, leginkább annak az eredménye a most kialakult helyzet, hogy a kölcsönzött munkavállalók többsége nem értette meg, mennyire fontos védőhálót jelent a szakszervezeti tagság.

„Ez a példa is azt mutatja, mennyire fontos már az első pillanattól kezdve, hogy az érintettek csatlakozzanak a VDSZ-hez. A szakszervezet segítséget tudott volna nyújtani nekik, amennyiben így járnak el. Ráadásul komoly probléma az is ebben a szituációban, hogy a most elbocsátott kölcsönzött munkavállalók származásukat tekintve harmadik országbeliek” – összegzett Székely Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×