Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
322.7
bux:
144799.69
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.

A végéhez közeledik Hszi Csin-ping kínai elnök látogatásának első munkanapja. A szűk körű és a plenáris találkozót követően a sajtótájékoztató is lezajlott, amely után egy gálavacsora következik.

Mint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában elmondta, a tárgyalások rendkívül sikeresek voltak, 18 megállapodást írtak alá a felek. Ezek közül többet kiemelt.

Előtte kifejtette: a kínai Övezet és út stratégia gyakorlatilag a régi Selyemút koncepciójára épülve a keleti és a nyugati világ közötti összeköttetések megteremtésére irányul, a kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok fejlesztését célozza. E stratégia keretében a magyar és a kínai kormány létrehozott egy olyan közös projektlistát, amelyen a közösen végrehajtani kívánt beruházások, fejlesztések szerepelnek.

Több új vasúti beruházás

Ezekre azért van szükség, hogy a Magyarországon, alapvetően az ország keleti részében épülő nagy kínai gyárakból származó termékek eljuthassanak Nyugat-Európába, döntő többségüket ugyanis ott fogják piacra bocsátani. Annak érdekében, hogy a szállítás minél környezetkímélőbb és gyorsabb módon történjen, egy olyan vasútvonalra van szükség, amely alapvetően a teherszállítást szolgálja és elkerüli Budapestet.

"Ezt régen V0 névvel említettük. Tehát a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése most megindul egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.

Megkezdik a reptéri gyorsvasút előkészítését, hogy a repülőtérről Budapest belvárosába gyorsan, kulturáltan lehessen megérkezni. Itt megemlítette a fejlődő kínai-magyar légi közlekedési kapcsolatokat: hét nagy kínai várost lehet elérni Budapestről, hetente 19 közvetlen járattal.

Elektromos autók az utakon

A harmadik fontos közös fejlesztés, amelynek előkészítése most megindul, arra irányul, hogy Magyarországon az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszék, és az ország minél több pontján, minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat. "A jövő az elektromos autózásé, így lehet megóvni a környezetünket, Európában világos döntés született az elektromos alapra történő átállásról. A közlekedésben nem is lehetne másként elérni a környezetvédelmi céljainkat" - szögezte le Szijjártó Péter.

Európa legmodernebb határátkelője

"Negyedik célkitűzésként közösen Szerbiával és kínai partnereinkkel megkezdjük Európa legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb forgalmi átengedését biztosító nagy határátkelőhely megépítését Magyarország és Szerbia között" - jelentette be a tárcavezető. Indoklásul kifejtette: a röszkei autópálya-határátkelő rendkívüli mértékben leterhelt, de az érintett partnerek szeretnék, ha ez megszűnne, ha nem kellene hosszú órákon, napokon keresztül várakozniuk sem a személy-, sem a teherforgalomban résztvevőknek, így Európa legmodernebb határátkelőhelyének építésébe szeretnének majd belevágni.

Olajvezeték, mezőgazdasági bővülés

Magyar-szerb-kínai együttműködésben készítenek elő egy energiainfrastruktúrát fejlesztő beruházást. "Annak a lehetőségét vizsgáljuk meg, hogy milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között, hozzájárulva ehhez mindkét ország és ezáltal a térség energiaellátásának biztonságához" - mondta.

Beszélt arról is, hogy a magyar mezőgazdasági export fontos szerepet játszik a magyar-kínai kétoldalú kereskedelemben, Közép-Európában Magyarország rendelkezik a legtöbb exportengedéllyel. A mai napon ezen termékek köre bővült azáltal, hogy lehetővé vált a cseresznye és a szarvasmarha szaporítóanyag exportja Magyarországról Kínába.

Nukleáris együttműködés

Szijjártó Péter hangsúlyozta: van egy olyan területe az együttműködésnek, amely minőségileg hoz új dimenziót a kétoldalú kapcsolatokba, ugyanis korábban a nukleáris energia területén nem volt együttműködés a Kínai Népköztársaság és Magyarország között. Itt kevés konkrétum derült ki.

"Most abban állapodtunk meg a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképpen tudja alkalmazni" - mondta Szijjártó Péter.

Indoklásként kifejtette, hogy a következő években a villamos áram iránti igény az egész világon rendkívüli mértékben meg fog nőni a közlekedés elektromos alapokra történő átállása, az ipari fejlesztések, a hűtési-fűtési rendszerek megnövekedő használata miatt. Ezt az áramigényt leginkább nukleáris energiával lehet kiszolgálni a magyar álláspont szerint, és azok az országok lesznek jó helyzetben, biztonságban, amelyek komoly nukleáris kapacitásokkal rendelkeznek. Magyarországon jelenleg Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése zajlik, az országnak sok évtizedes tapasztalata van a területen, hangsúlyozta a tárcavezető.

"Történelmi tehát ez a látogatás és a történelmi látogatáshoz méltó eredmények születtek tehát a mai napon" - összegzett végül.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Szikla zárta el a fontos tengerparti utat Rodoszon

Szikla zárta el a fontos tengerparti utat Rodoszon

Heves viharok nyomán földcsuszamlás történt Rodoszon, ahol egy lezuhanó szikla elzárta az Anthony Quinn-öbölhöz vezető egyetlen utat, és több autót is súlyosan megrongált. A csütörtöki eset miatt sok ember és mintegy száz jármű órákig az öböl partján rekedt, az utat csak pénteken tudták ismét megnyitni. A festői öböl a hollywoodi színészről kapta a nevét, aki 1961-ben itt forgatta a Navarone ágyúi című filmet. A turisták körében népszerű szigeten szerdán árvíz is pusztított, amelyben egy 62 éves szállodai alkalmazott életét vesztette, miután az autóját elsodorta az ár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×