Infostart.hu
eur:
358.46
usd:
308.85
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Guatemalaváros, 2016. február 2.A zikavírust terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) egyik példánya a guatemalai főváros, Guatemalaváros járványügyi intézetében 2016. február 1-jén. Ezen a napon az Egészségügyi Világszervezet, a WHO globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a zikaláz miatt. (MTI/EPA/Esteban Biba)
Nyitókép: MTI/EPA/Esteban Biba

Részben az is felelős, akinek a portáján szúnyog van - ezt tehetjük, és ezt teszi a katasztrófavédelem

Megkezdődött a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal - mondta az InfoRádióban Mukics Dániel, a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Már március eleje óta entomológusok, vagyis rovarbiológus szakemberek elemzik a szúnyoglárváknak, illetve a kifejlett szúnyogoknak a létszámát és fejlettségi állapotát. Azt lehet mondani, hogy az eddigi enyhe és csapadékos idő miatt tömegesen jelentek meg és fejlődnek a szúnyoglárvák.

Mint a szúnyoggyérítésért Magyarországon felelős katasztrófavédelem szóvivője az InfoRádióban elmondta, azért, hogy kevesebb legyen a szúnyog, elsősorban a lárvák ellen kell fellépni, méghozzá biológiai módszerekkel.

"A biológiai szúnyoggyérítés során

egy természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe,

ahol a szúnyoglárvák fejlődnek. A lárvák elfogyasztják ezt a fehérjét és elpusztulnak tőle. Ez az eljárás kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még a vért nem szívó árva szúnyogokra is teljesen ártalmatlan. Ezt a biológiai készítményt kedd óta néhány napon át repülőről juttatják a vízbe, granulátum formában, 5000 hektárnyi vízfelületen" - ecsetelte Mukics Dániel.

Ezen a héten

  • a Tisza teljes szakaszán
  • a Tisza-tónál
  • a Körösök és holtágaik mentén

végzik ezt a munkát a szakemberek.

Tisztázta, a szúnyoggyérítést nem lehet hónapokkal előre megtervezni, hiszen nagyon dinamikusan változik a helyzet az időjárástól és a szúnyogok számától függően. Éppen ezért hétről hétre elemzik a helyzetet az entomológusok, és mindig ott van szúnyoggyérítés, ahol a leginkább indokolt a beavatkozás.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta: habár granulátum formában juttatják be a vízbe a szúnyogirtó anyagot, az eső nem zavar be a folyamatba.

"Azért alkalmaznak granulátumot, mert az ártéri erdőkben már a fák lombosodása megindult, és ha folyadékot szórnának ki, az fennakadna a fák levelein, nem jutna el a vízbe, ahol ki tud oldódni a fehérje és a szúnyoglárvák el tudják fogyasztani. A granulátum egész egyszerűen végigpereg a leveleken, így bejut a vízbe, kioldódik a fehérje, szúnyoglárvák el tudják fogyasztani."

Hangsúlyozta továbbá, hogy mi magunk is rengeteget tehetünk azért, hogy a közeljövőben sokkal kevesebb kifejlett szúnyoggal találkozzunk.

"Több, embert is támadó szúnyogfaj, például a tigrisszúnyog élettere viszonylag kicsi,

alig néhány száz méter, így ha a lakókörnyezetünkben sok a szúnyog, azok nagy eséllyel valahol a ház környékén fejlődhettek ki. Előzzük meg, hogy a vérszívók nagy számban megjelenjenek! A ház körüli, vízzel teli vödrökben, esővíztározókban, hordókban, kaspókban, madáritatókban cseréljük a vizet, fedjük le azokat az esővíztározókat, amelyekre nincsen szükség! Tehát ha valaki hordóban gyűjti az esővizet például locsolási céllal, fedje le, tegyen rá egy szúnyoghálót, és ha összegyűlik a kerti tárgyakban a víz, azt ki kell önteni" - sorolta a tanácsokat.

A szúnyogok megjelenése idén valamivel korábbra tehető, mint máskor, most már nemcsak lárva állapotban lehet látni őket, hanem itt-ott már kifejlett szúnyogokkal találkozhatunk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Ha májusban nem ad jelzést az MNB a kamatcsökkentésről, akkor hónapokat kell várni egy ilyen lépésre – mondta Nyeste Orsolya. Az InfoRádió arról is kérdezte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány – Nyomozás indult az NKA ügyében, folytatódik a harc az uniós pénzekért

Tisza-kormány – Nyomozás indult az NKA ügyében, folytatódik a harc az uniós pénzekért

A Fidesz-frakció több parlamenti bizottságban is tagcseréket hajt végre az Országgyűlés alakuló ülésén elfogadott összetételhez képest. Orbán Anita külügyminiszter a helsingborgi NATO-külügyminiszteri találkozón vesz részt, ahol személyesen egyeztetett Andrij Szibihával, Ukrajna külügyminiszterével is. Közben Vitézy Dávid arról beszélt, hogy a kormány kiemelt ügyként kezeli a budapesti repülőtér kapacitásbővítését és jobb megközelíthetőségét, beleértve a kötöttpályás kapcsolat megvalósítását, Magyar Péter pedig felszólította Novák Katalint, hogy három év után szólaljon meg a kegyelmi ügy részleteiről, miután a Sándor-palota nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint K. E. kegyelmi ügyében az iratokból nem derül ki egyértelműen, mi indokolta a pozitív döntést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×