eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Bank calculates the home loan rate
Nyitókép: krisanapong detraphiphat / Getty Images

Megjelent az Otthon Felújítási Program a kormány első féléves jogalkotási munkatervében - a nap hírei

A NATO-tagállamoknak a GDP 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat a lengyel elnök szerint. Elnyerte a legjobb produkciós tervezés kategória Oscar-díját Mihalek Zsuzsa

Megjelent az Otthon Felújítási Program a kormány első féléves jogalkotási munkatervében – vette észre a money.hu. A tervek szerint lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni a támogatást, és nem csak azok veheti majd igénybe, akik gyereket vállalnak vagy már gyereket nevelnek.

Újabb Ipoly-hidat adtak át Magyarország és Szlovákia között. Drégelypalánkot és Ipolyhídvéget köti össze az 50 méteres, hárommilliárd forintból épült átkelő. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadáson kiemelte: 2010 óta 18 új átkelő épült a két ország között.

A fontos kérdésekben egyezik a magyar és a szlovák kormány véleménye - közölte magyarországi látogatása alkalmával a szlovák parlament elnöke. Peter Pellegrini megerősítette: Szlovákia sosem fog egyetérteni az uniós vétójog megvonásával.

Sóskúton épít fürdőszoba-összeszerelő gyárat a Bayer Construct Zrt. – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: az építőipari cég 15 milliárd forint értékben épít gyárat. A projektet az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja, így segítve száz új munkahely létrejöttét.

Szerdától csökken a benzin ára, a gázolajé nem változik - írja a Holtankoljak.hu. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal lesz kevesebb, ez a változás várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd. Így 95-ös 619-ba kerülhet, a gázolaj ára 641 forint marad.

Büntető eljárás keretében vizsgálja a rendőrség a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyetteséről készült legfrisebb videót. Az RTL rejtettkamerás felvételein az látszik, hogy elnöki kegyelemen részesített K. Endre a bicskei gyermekotthon egyik volt lakóját próbálta vallomása megváltoztatására bírni.

Az Európai Bizottsághoz fordult a magyarországi különadó és árstopok miatt a Spar – írja a Financial Times. Az áruházlánc azzal vádolja a magyar kormányt, hogy intézkedéseivel megsérti az uniós jogot.

Portugáliában a jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség nyerte az előrehozott parlamenti választásokat. A 8 éve kormányzó baloldali Szocialista Párt mindössze 8 tized százalékkal lemaradva a 2. helyen végzett.

Egész Európában hatással lesznek az az életkörülményekre az éghajlati változások – figyelmeztet az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, amely gyors fellépést sürget. Jelentésük szerint az elhúzódó aszályok ugyanis jelentős veszélyt jelentenek a növénytermesztésre, az élelmezésbiztonságra és az ivóvízellátásra.

Németországban bírálja az energiaátállás megvalósításának menetét a szövetségi számvevőszék. A jelentés szerint veszélybe került az ellátás biztonsága, a villamosenergia túl drága, és a szövetségi kormány képtelen átfogóan felmérni az energiaátállás tájra, természetre és környezetre gyakorolt hatását.

Új szabályozást fogadott el a rövid távú bérleti szolgáltatásokra az Európai Parlament. A rendelet értelmében az online platformoknak meg kell felelniük bizonyos regisztrációs és adatmegosztási kötelezettségeknek. Egy egyszerű online regisztrációs eljárás segíti az illetékes hatóságokat a szállásadók és ingatlanok azonosításában.

A NATO-tagállamoknak a GDP 3 százalékára kellene emelniük védelmi kiadásaikat a lengyel elnök szerint. Andrzej Duda a Joe Biden amerikai elnökkel tervezett holnapi, washingtoni találkozója előtt a nemzetbiztonsági tanáccsal egyeztetett.

Már 10 éve látja el Szlovénia légterének védelmét az olasz légierővel közösen Magyarország - jelezte a honvédelmi miniszter Ljubljanában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szlovén kollégájával tárgyalása után hangsúlyozta: erősíteni kell a védelmi kapcsolatokat térségünk biztonságának megőrzése érdekében.

Kivonta Haitiről a teljes diplomáciai személyzetet az Európai Unió a biztonsági helyzet romlása miatt. Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője az intézedést azzal magyarázta, hogy fegyveres csoportok vették át az irányítást a főváros, Port-au-Prince nagy részén.

Közös tengeri hadgyakorlatot tart Kína, Oroszország és Irán március közepén az Ománi-öböl térségében - jelentette be az orosz és a kínai védelmi minisztérium. A gyakorlat célja a regionális tengeri biztonság közös fenntartása.

Tűzszünetre és a segélyszállítmányok célbajuttatására szólította fel a harcoló feleket az ENSZ-főtitkára. António Guterres a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását is.

Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani az újabb német vasúti sztrájk miatt. A munkabeszüntetés kedden hajnali 2 órától szerda hajnali 2 óráig tart.

A Lufthansa mintegy ezer járatának törlésére számít holnap és szerdán a légiutas-kísérők kétnapos sztrájkja miatt. Ennek következtében összességében nagyjából 120 ezer embernek kell átterveznie utazását.

Elnyerte a legjobb produkciós tervezés kategória Oscar-díját Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője a két brit látványtervezővel együtt. A legjobb film Oscar-díját az Oppenheimer kapta. A portugál 44. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíját Madarász Isti Átjáróház című fantasy-romkomja nyerte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×