Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
325.56
bux:
146103.69
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Varga Judit/Facebook

Kegyelmi ügy: a felterjesztésről és ellenjegyzésről kérdezte Varga Juditot a Momentum elnöke

Donáth Anna szerint Varga Judit bűntárssá vált a kegyelmi ügyben.

Levélben kérdezi személyes felelősségéről a kegyelmi ügyben a volt igazságügyminisztert a Momentum elnöke. Donáth Anna három kérdésre vár választ:

  1. Igaz-e, hogy felterjesztésében nem javasolta kegyelemre Novák Katalinnak K. Endrét, majd mégis aláírta a kegyelmi kérelmet, a kormány nevében vállalva ezzel a politikai felelősséget?
  2. Miért jegyezte ellen, ha tudott róla, hogy ezzel egy pedofilsegítőt enged szabadon?
  3. Kapott-e utasítást az ellenjegyzésre Orbán Viktor miniszterelnöktől?

Az ellenzéki politikus szerint Varga Judit az aláírásával bűntárssá vált a kegyelmi ügyben. Akkor is, ha felülről utasították, és akkor is, ha önként írta alá, hogy K. Endrét visszaengedjék a gyerekek közé.

Közben a Demokratikus Koalíció azt firtatja, visszament-e a gyerekek közi a volt bicskei igazgatóhelyettes.

Barkóczi Balázs, az ellenzéki párt szóvivője közölte: a DK válaszokat vár a kormánytól arra, hogy a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt volt igazgatóhelyettese az elnöki kegyelem óta eltelt időszakban

dolgozott-e iskolában, óvodában vagy gyermekekkel foglalkozó szociális intézményben.

A politikus emlékeztetett: az elkövető nincs eltiltva a gyerekektől, vagyis a férfi a kegyelem óta szabadon visszamehetett a gyerekek közé.

Barkóczi Balázs arról beszélt, úgy kell módosítani a büntető törvénykönyvet, hogy ez ne történhessen meg ismét, ezért a DK rendkívül szigorú pedofilellenes törvénycsomag bevezetését javasolja, egyben arra kért mindenkit, hogy támogassa a párt Novák Katalin lemondását követelő online petícióját.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×