2024. június 3. 12:29 Sulyok Tamás válaszolt Karsai Dániel megkeresésére Az alkotmányjogász nagyra értékeli, hogy az államfő érdemi választ adott, bár nem ért egyet az elnök álláspontjával.
2024. május 9. 12:27 Karsai Dániel kegyelmi kéréssel fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz Karsai Dániel tavaly ősszel állt nyilvánosság elé azzal, hogy ALS-ben szenved, és harcot hirdetett az eutanáziához való jogért, hogy ő és sorstársai meghozhassák az élet végi döntésüket, amikor már képtelenek elviselni a fizikai és mentális fájdalmakat.
2024. március 1. 08:41 Áder János a kegyelmi ügyről: jól meg kell fontolnia bizonyos szempontokat a parlamentnek A köztársasági elnök kegyelmi jogköréről faggatták Áder Jánost a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A volt köztársasági elnök amellett, hogy elmondta, milyen szempontok szerint születik kegyelmi döntés, számos példát is nyilvánosságra hozott.
2024. február 27. 07:31 Megvan a Kúria kegyelmi ügy miatt folytatott vizsgálatának eredménye Azt vizsgálták, hogy szabályos volt-e, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratban megjelent a kegyelmi ügy kirobbanásához vezető határozat.
2024. február 27. 07:03 A kegyelmi ügy hátteréről és az akkugyárakról is kérdezték Orbán Viktort Hétfőn éjszakába nyúlóan tartott az Országgyűlés idei első ülése, amelyben azonnali kérdéseket tehettek fel a képviselők, mások mellett a jelen lévő miniszterelnök is válaszolt ezekre.
2024. február 11. 20:55 Az államfő lemondását 15 napon belül kell elfogadnia az Országgyűlésnek - a nap hírei A kormánypártok idén tavasszal benyújtják a gyermekvédelmi törvény második csomagját. Több ellenzéki párt is a köztársasági elnök közvetlen megválasztását kezdeményezi.
2024. február 11. 17:15 Lemondási ügy - teljes a zűrzavar a közösségi médiában közölt magyarázkodással kapcsolatban Egy Facebook-oldalon hosszú levél jelent meg, amelyet a kegyelmi ügyben érintett K. Endre fogalmazott volna meg. Felesége azt mondja, hogy kamu a bejegyzés.
2024. február 10. 21:26 Donáth Anna: a kormányt nem érdeklik a gyermekek Donáth Anna a Sándor-palota előtt összegyűlt demonstrálók előtt úgy fogalmazott, hogy a társadalomnak erős női példaképekre van szüksége, de nem olyanokra, mint Novák Katalin, aki nem lelkiismereti okokból távozik a hivatalából.
2024. február 10. 19:31 Felelősségteljes döntés, megsebbzett közbizalom, közvetlen elnökválasztás - így reagáltak a pártok az elnök lemondására
2024. február 10. 19:00 Ez a menetrend a köztársasági elnök lemondása után Az új államfőt a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani.
2024. február 10. 18:30 Novák Katalin lemondó beszéde teljes terjedelmében Az MTI közzétette a beszéd teljes szövegét. .
2024. február 10. 17:49 Varga Judit is visszavonul Novák Katalin lemondása után bejelentette: a kegyelmi ügy miatt ő is visszavonul a közélettől.
2024. február 10. 17:30 Novák Katalin bocsánatot kér és lemond A kegyelmi döntését hibásnak nevezte és bejelentette távozását a köztársasági elnöki posztról Novák Katalin.
2024. február 10. 16:43 Novák Katalin rendkívüli bejelentést tesz - élőben az Inforádióban és az Infostarton is
2024. február 10. 16:38 Újra tüntetnek Novák Katalin lemondásáért A pénteki demonstráció után ma újra követelik a távozását a kegyelmi ügy miatt.
2024. február 10. 13:37 Visszatért Budapestre Novák Katalin gépe Magyarországra érkezett a honvédség gépe, amivel Novák Katalin korábban Katarba utazott. Utána pedig a Sándor-palotába egy konvoj.
2024. február 10. 12:45 Kegyelmi ügy: a felterjesztésről és ellenjegyzésről kérdezte Varga Juditot a Momentum elnöke Donáth Anna szerint Varga Judit bűntárssá vált a kegyelmi ügyben.
2024. február 8. 15:27 Orbán Viktor bejelentést tesz a kegyelmi jogról szóló vitával kapcsolatban A miniszterelnök a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, miszerint hamarosan megszólal az ügyben.
2024. február 8. 10:20 Nem a mostani az első nagy vihart kavaró kegyelmi döntés Az elmúlt három évtizedben, 1990 óta 29 717 ügyből 1680-ban adtak kegyelmet az államfők, és volt köztük néhány emlékezetes döntés.
2024. február 7. 21:12 Novák Katalin újabb kegyelmi döntése került elő Egy "közbizalmat nagy fokban gyengítő" bűncselekmény ügyében engedte el egy nő büntetését a köztársasági elnök.
21:10 Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok