Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
324.49
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A Sándor-palota homlokzata a déli erkéllyel a Budai Várnegyedben, a Szent György téren. A palota eredetileg a Sándor család otthona volt (innen a neve). Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök ötlete nyomán 1867-ben a magyar állam előbb kibérelte, majd 1881-ben végleg megvásárolta kormányrezidenciának. 1867–1945 között (kisebb megszakításokkal) a mindenkori magyar miniszterelnök rezidenciájaként szolgált, többször kormányülések színhelye is volt. A második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, utána sokáig múzeumi raktárnak használták. Külső arculatát csupán 1989-1990-ben javították ki, teljes helyreállítását pedig 2000–2002 között végezték el. A belső terek az eredeti, két világháború közötti állapotokat tükrözik. A palota 2003-óta Magyarország köztársasági elnökének rezidenciája, egyben a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) székhelye is. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Róka László

Ez a menetrend a köztársasági elnök lemondása után

Az új államfőt a korábbi elnök megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani.

Novák Katalin tisztsége szombati lemondó nyilatkozatával nem azonnal szűnik meg, így utódja megválasztása is eltart még egy darabig.

A köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény, illetve az országgyűlés házszabálya szerint két módon mondhat le az államfő.

A parlamentnek benyújtott dokumentumban megjelölheti távozása időpontját, de megteheti, hogy annak megjelölését a törvényhozásra bízza. Amennyiben az elnök közli lemondása dátumát, az nem lehet hamarabb, mint a dokumentum parlamenti kézhezvételétől számított 15 nap. Ha nem közli távozása időpontját, akkor azt a parlament határozza meg, ami a dokumentum kézhezvételétől számított 15 napon belülre kell, hogy essen.

Egyötöd és kétharmad

A távozó Novák Katalin utódjáról az Országgyűlés dönt majd, a képviselők egyötödének írásbeli ajánlása szükséges a jelöltséghez.

Az új köztársasági elnököt a leköszönő államfő megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, a parlament kétharmados többségének szavazatára van szükség hozzá.

Ki lehet elnök?

Az Alaptörvény szerint államfőnek bármely, harmincötödik életévét betöltött magyar állampolgár megválasztható. Az elnököt legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani, így például Áder János nem lehetne újra jelölt, ahogy két éve se lehetett.

Ki helyettesíti?

Az új államfő megválasztásáig az államfői feladatokat az Országgyűlés elnöke látja el, az ő távollétében valamelyik helyettese.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×