Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Végső búcsút vettek Dávid Katalintól

A művészettörténész volt az, aki elérte, hogy a Szent Korona ne leltári számmal ellátott múzeumi kiállítási tárgy legyen, hanem a Parlament vegye át.

A Fiumei úti Sírkert Művészparcellájában a családtagok, barátok és tisztelők utolsó útjára kísérték az életének 101. évében elhunyt Dávid Katalin művészettörténészt, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagját.

Az Istenbe vetett hit és az emberek iránti segítő szeretet egész élete során jellemezte Dávid Katalint. Először az üldözött zsidókat mentette 1944-ben, amiért később megkapta a Világ Igaza címet. A negyvenes évek végétől pedig már az üldözött papokat és szerzeteseket kellett menteni, segíteni - mondta róla Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A szertartás végén Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke felidézte az elhunyt és Makovecz Imre barátságát, majd e szavakkal búcsúzott a Széchenyi-díjas akadémikustól: „Dávid Katalin a kortárs magyar tudományos és művészeti élet egyik legnagyobb egyénisége volt. Életpályája, amely egy teljes évszázadot ívelt át, hűen tükrözte a magyar történelem utóbbi száz évének minden fordulópontját.

Az MMA megemlékezése szerint a hazai művészeti és tudományos élet egyik legnagyobb szervező egyénisége, megkerülhetetlen, nagy formátumú személyisége volt.

A trianoni békediktátum következtében Kolozsvárról Szegedre áttelepülni kényszerült, mélyen hívő, tudós családba született. A Mária Kongregáció szegedi elnökeként katolikus szociális programot hirdetett a szegények és kisemmizettek megsegítésére. A háború idején, fiatal egyetemistaként, társaival együtt üldözötteket mentett.

Diplomáját éppen a fordulat évében szerezte, s mivel keresztény, szakrális ikonográfiával foglalkozott, klerikális reakció vádja miatt eltávolították a Szépművészeti Múzeumból. Később az általa vezetett művészettörténeti kutatóintézet éléről, koncepciós perben -- vatikáni összeesküvéssel és jezsuita szervezkedéssel vádolva – ismét elmozdították.

1969-től a az Egyházi Gyűjtemények Szaktanácsadói Testületét vezette. Munkásságának köszönhetően sorban nyíltak, illetve újultak meg az egyházi és felekezeti múzeumok, gyűjtemények, kincstárak: az esztergomi Keresztény Múzeumtól a kalocsai kincstáron keresztül, a sárospataki és pápai református gyűjteményeken át a budapesti zsidó múzeumig.

Itthoni vezéralakja lett a Szent Korona hazahozatalának. Ő volt az, aki elérte, hogy a Szent Korona ne leltári számmal ellátott múzeumi kiállítási tárgy legyen, hanem a Parlament vegye át, az őt megillető módon.

A temetésen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×