Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.26
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf/Facebook

A magyar kormány kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök mellett

Magyarország kiáll a demokratikusan megválasztott nigeri elnök, Mohamed Bazoum mellett – tudatta a honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebookon.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt írta a közösségi oldalán, hogy egész Európa és Magyarország biztonsága szempontjából is „szoros figyelemmel kísérjük” a Nigerben történteket. „Veszélyes és aggasztó, ami történik” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy kiemelten kell kezelni a Száhel-övezetet, mert ami ott történik, az közvetlen hatással van Európa, így Magyarország biztonságára is, a térségnek ugyanis fontos szerepe van a migráció visszatartásában.

„Elemi érdekünk a régió stabilitásának megerősítése, ezért ez a jövő évi európai uniós elnökségünknek is az egyik prioritása” fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, alig több mint egy hónapja ezekről a kérdésekről is tárgyaltak Niger védelmi miniszterével Budapesten. „A találkozón aláírt védelmi együttműködési megállapodásunk is ennek kívánt keretet adni” – írta a honvédelmi miniszter.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×