Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Homeless child
Nyitókép: Getty Images/ Xavier_S

Évente több mint kétezer gyermek tűnik el Magyarországon, egy részük sosem tér haza

Több mint száz eltűnt gyermek legalább három hónapig nem kerül elő Magyarországon. Arról, hogy szülőként, aggódó barátként mit tehetünk az ilyen esetek megakadályozása érdekében, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője nyilatkozott.

Negyven évvel ezelőtt Ronald Reagan akkori amerikai elnök kezdeményezésére lett május 25-e az Eltűnt gyermekek világnapja. Arra a kisfiúra emlékezett ezzel, akinek ezen a napon veszett nyoma, és sosem került elő. Etan Patz volt az első eltűnt gyermek, akinek fényképe tejesdobozok oldalán jelent meg.

A magyarországi tapasztalatokat az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője osztotta meg az InfoRádió hallgatóival. "Az a tapasztalatunk, hogy 30 százalékuk 24 órán belül meglesz, a következő 30 százaléka egy héten belül, 35 százaléka egy hónapon belül. Marad 5 százalék, aki sajnos 90 napon túl sem lesz meg, őket tekintjük igazán eltűnt személyeknek. Évente több mint 2000-2200 ilyen eltűnés van, aminek az 5 százaléka nem lesz meg" – mondta Oláh-Paulon László.

Úgy véli,

gyermekek megtalálásához a legrövidebb út általában a családtagokon keresztül vezet, akik tudhatják az eltűnés okait.

Ezek lehetnek személyes jellegűek, ilyen például a "kitörési vágy", családi ok, iskolai probléma, magánéleti probléma. Ha ezek okát felderítettük, közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy hol lehet. Az iskolai problémák, a magánéleti problémák gyermekkorban talán könnyebben megoldhatók.

Oláh-Paulon László szerint a hosszabb, legalább 90 napon át tartó eltűnés mögött sokszor egy válás utáni gyermek-elhelyezési vita áll, ahol az egyik szülő egy másik országba viszi gyermekét. Ez persze ugyanúgy bűncselekmény, de nem gyermekrablás, vagy emberkereskedelem. Az életellenes, vagy

a súlyos bűncselekmények miatt eltűnt fiatalok száma szinte elhanyagolható,

de egyetlen ügy is nagy társadalmi figyelmet válthat ki. "Minden eltűnt gyermekkel ugyanazzal az intenzitással kell dolgozni, a rendőrségnek meg kell találni, hisz lehet szexuális kizsákmányolás, munkacélú kizsákmányolás, bármilyen egyéb bűncselekmény" – tette hozzá Oláh-Paulon László, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője.

A rendőrség egyetlen eltűnt gyermek megtalálásáról sem mond le. Ezeket az ügyeket csak 90 év után zárják le, vagyis gyakorlatilag soha nem évülnek el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×