Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.69
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Résztvevők a pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen tartott tüntetésen  a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülete előtt 2023. április 24-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

„Tettek és következmények” címmel tett bejelentést a rendőrség a könnygázos tiltakozás kapcsán

Több eljárást is kezdeményeztek.

A rendőrség több eljárást kezdeményezett a hétfőn bejelentés nélkül tartott budapesti gyűlések kapcsán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata a police.hu-n a Tettek és következmények című cikkében.

A közleményben azt írták, hogy

  • a Belügyminisztérium épülete előtt hétfő reggel be nem jelentett gyűlést tartottak, amelynek a szervezőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés miatt indított eljárást.
  • Hétfő délután egy bejelentett, jogszerű gyűlés volt a minisztérium előtt, amelynek befejezése után többen a Karmelita kolostorhoz vonultak, ahol újabb, be nem jelentett gyűlést tartottak. A szervezővel szemben ebben az esetben is gyülekezési joggal visszaélés miatt indult szabálysértési eljárás

- ismertette az ORFK.

Hozzátették: a Karmelita kolostornál összegyűlt demonstrálók közül többen erővágóval, más eszközökkel és testi erővel szándékosan megrongáltak több kerítéselemet. Az eset kapcsán a BRFK rongálás vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást.

Kitértek arra, hogy

"amikor a be nem jelentett gyűlés agresszíven fellépő résztvevői a kordon feldöntésével már a rendőrök testi épségét veszélyeztették, az egyenruhások könnygázt alkalmaztak".

A rendőrség - a rendelkezésre álló adatokat értékelve - hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt feljelentést tesz a Központi Nyomozó Főügyészségen - közölték.

"Ahogyan minden esetben, így a fent említett rendőri intézkedéseket követően is a parancsnoki vizsgálat tárgyát képezte a kényszerítő eszköz alkalmazása, amely jog-, és szakszerű volt" - fogalmaztak. Egyúttal jelezték, hogy a rendőrség vizsgálja a kényszerítő eszköz alkalmazását kiváltó okokat, továbbá azt is, hogy amiatt kell-e szabálysértési vagy büntető feljelentést tennie.

Az ORFK arra hívta fel a figyelmet, hogy "a gyülekezési jog gyakorlása senkit nem mentesít más (szabálysértési, büntető) törvények hatálya alól. A tényállás ismeretében a lehetséges jogkövetkezmény mindenkire egyformán vonatkozik, függetlenül a személy - vagy jogsértés esetén az elkövető - jogállásától".

Gyülekezés esetén egyes bűncselekmények vonatkozásában akár a csoportos elkövetés is megvalósulhat - sorolták.

A közleményben leszögezték: "a rendőrség soha nem alkalmazott kényszerítő eszközt megfélemlítés céljából". Kizárólag a rendőrségről szóló törvényben előírt esetekben, az arányosság elvét figyelembe véve alkalmaznak kényszerítő eszközt - fűzték hozzá.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×