eur:
368.33
usd:
344.45
bux:
48287.25
2023. június 6. kedd Cintia, Norbert
Budapest roofs observed from zoo in cloudy day
Nyitókép: devteev/Getty Images

Lemondott a fővárosi állatkert megvádolt operatív igazgatója

A Főpolgármesteri Hivatal közlése szerint lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene.

Azt írták: a Fővárosi Önkormányzat "a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek" az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást. A főpolgármester ezért megtette a szükséges lépéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szabó Rolandot visszahívja. Az igazgató kedden benyújtotta a lemondását.

"A főváros mindent megtesz intézményei jogszerű és átlátható működése érdekében, így a Fővárosi Állat- és Növénykert esetében is" - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A Magyar Nemzet március 24-én azt írta, hogy az Egri Járási Ügyészség március 10-én csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a fővárosi állatkert igazgatója ellen.

Szabó Roland 2019 novemberében lett az állatkert operatív igazgatója, majd Persányi Miklós főigazgató 2020. februári lemondása után megbízott főigazgató, és pályázott a főigazgatói posztra, ám 2020 végén pályázatát visszavonta és főigazgató-helyettesként dolgozott tovább.

Címlapról ajánljuk
Sós Csaba: eddig nem sikerült jól Milák Kristóf vb-felkészülése, de nála ez nem számít

Exkluzív
Sós Csaba: eddig nem sikerült jól Milák Kristóf vb-felkészülése, de nála ez nem számít

Nem vállal újabb számokat a júliusi fukuokai világbajnokságon az olimpiai bajnok úszó, mert a felkészülésének az utolsó időszakai nem sikerült jól Sós Csaba szerint. A szövetségi kapitány részleteket nem akart elárulni, de hozzátette, Milák Kristóf 2020-ban három héttel a súlyos Covid-megbetegedés után is képes volt világklasszis úszásra.
AKTUÁLIS
Karácsony Gergely és a főváros perre megy

Karácsony Gergely és a főváros perre megy

A fővárosi önkormányzat kedden benyújtja a szolidaritási hozzájárulás rá kiszabott idei mértéke miatti keresetét a Fővárosi Törvényszékhez - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×