Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.95
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Egészségügyi védőmaszkokat készítenek a fogvatartottak a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Debrecenben 2020. március 26-án. Az operatív törzs feladatmeghatározása alapján napi 24 órában gyártják a védőmaszkokat. A Törökországból érkezett nyolc tonnányi alapanyag 6.6 millió szájmaszk előállításához lesz elegendő. A gyártási kapacitás jelenleg napi 33 ezer darab.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nyáron lecseng a járvány, de azt még nem tudni, ősszel lesz-e hatodik hullám

Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma. A hirado.hu-n megjelent összefoglaló szerint az M1 adásában a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya.

Galgóczi Ágnes azt is elmondta: Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma, bár nem drasztikusan. A szennyvízből vett minták alapján kijelenthető, szinte mindenhol csökken a koronavírus örökítő anyagának mennyisége, és mára a legtöbb helyen – egy-két város kivételével – mérsékelt a szennyvízben mért örökítőanyag koncentrációja – jelezte Galgóczi Ágnes.

A szakértő szerint nyáron lecseng majd a járvány, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy ősszel lesz-e hatodik hullám.

Kiemelte, hogy Magyarországon 64-65 százalékos az átoltottság, de nagyon sokan vannak azok, akik nem kaptak harmadik oltást. A negyedik oltás is elérhető, de ezt elsősorban az időseknek vagy a kockázati csoportba” tartozóknak ajánlotta az osztályvezető.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×