Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Ultrafast 5G wireless network on display of speedometer. 3D illustration.
Nyitókép: Iaremenko/Getty Images

Kitűzte a Vodafone a 3G temetésének napját

A szolgáltató azt is közölte, mi történik a már nem annyira korszerű mobilok tulajdonosaival, illetve a készülék használhatóságával.

A 3G/UMTS hálózat lekapcsolása első lépésben Székesfehérvár és Várpalota vonzáskörzetében fog megtörténni, a tervek szerint május 23-án – írja a HWSW szakportál.

A 70-es szolgáltató kiemeli: a hálózat kivezetésével egyes eszközök, melyek nem képesek csatlakozni 4G-, vagy 5G-hálózatokra, vissza fognak váltani 2G-üzemmódra, ami „befolyással lehet a szolgáltatás zavartalan működésére”.

A cég az ebből adódó potenciális kellemetlenségek elkerülése/minimalizálása érdekében több lépcsőben tervezi a technológia kivezetését, a folyamatról pedig több alkalommal értesíti a potenciális érintetteket e-mailben és SMS-ben.

A Magyar Telekom hálózatán június 30. után már sehol nem lesz elérhető a 3G az ügyfelek számára, a Yettel (korábban Telenor) pedig júniusban kezdi meg a 3G-s hálózat nagyobb területeket érintő lekapcsolását.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×