Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash.com

Feljelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottság az SMS-ek miatt

A kampányban mind a tömegességét, mind a jogsértés súlyát tekintve a legkirívóbb jogsértésnek nevezte az ellenzéki SMS-ek ügyét a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) Országgyűlés által választott egyik tagja.

Az NVB pénteki ülésén Szalay Tamás arra kérte a testületet, hogy hivatalos eljárásban keressék meg a hatáskörrel rendelkező szerveket: a nyomozó hatóságot büntetőeljárás lefolytatása érdekében, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is.

Az ülésen az NVB tagjai tíz igen szavazattal, egy nem ellenében támogatták, hogy az SMS-ek ügyében feljelentést tegyenek.

Ugyanilyen arányban támogatták azt is, hogy az adatvédelmi hatósághoz forduljon a testület.

Az NVB azért kérte a hatóságok eljárását az "adatlopási ügyben", mert több beadvány is érkezett a testülethez, amelyben a héten milliós számban kiküldött, névre szóló szöveges üzeneteket kifogásolták az érintettek. A címzettek elsöprő többsége ugyanis nem járult hozzá ahhoz, hogy adataikat politikai kampányok céljára használják fel.

Az elmúlt napokban ismeretlen telefonszámról olyan SMS-eket küldtek ki, amelyekben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is.

Az ügyben felmerült Bajnai Gordon és "Amerikában kiképzett titokminisztere" DatAdat nevű cége titkos és tiltott adathalász-tevékenységének, személyes adatok törvénytelen használatának, valamint tiltott kampányfinanszírozásnak a gyanúja is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×