Infostart.hu
eur:
354.38
usd:
310.91
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
A Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) által kibocsájtásra kerülő Széchenyi Pihenőkártyák (SZÉP-kártya), amelyek a Pénzjegynyomdában készültek.
Nyitókép: Pénzjegynyomda

Itt nézhető meg, hogy mely élelmiszerboltokban fogadják el a SZÉP-kártyákat

Az üzleteknek megéri, így várhatóan egyre több helyen lehet majd élelmiszer-vásárlásra is használni a plasztikokat.

Részben az infláció okozta drágulást is ellensúlyozhatja, hogy februártól élelmiszert is lehet vásárolni a Széchenyi Pihenő Kártyákkal (SZÉP-kártya), ráadásul egyelőre bármelyik zsebből, mert még érvényben lesz (május 31-ig a jelen állás szerint) a járványra való tekintettel bevezetett átjárhatóság.

Mint a Tudatos Vásárlók Egyesületének közleménye emlékeztet, a legnagyobb áruházláncok közé tartozó CBA és Spar már jelezte, hogy elfogadják majd a SZÉP-kártyát, de rajtuk kívül még sok helyen lehet majd élni a lehetőséggel. Az még kérdés, hogy például a diszkontláncok közé tartozó Aldi és Lidl is beszáll-e, de még van két hét február 1-jéig.

Annak, aki élni akar a lehetőséggel, vásárlás előtt érdemes lesz ellenőriznie a kártyakibocsátók elfogadóhely-keresőjében, hogy hova érdemes menni.

Az OTP keresője itt érhető el.

Az MKB Bank keresője itt érhető el.

A K&H Bank keresője pedig itt érhető el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Már Putyin is elismeri, hogy baj van, ledarálták az orosz üzemanyag-hálózatot - Háborús híreink kedden

Az ukrán drónok hetek óta folyamatosan támadják az orosz energetikai infrastruktúrát. Már Vlagyimir Putyin orosz elnök is elismerte, hogy az üzemanyag ellátással akadnak problémák. Jelentések szerint országszerte korlátozzák, hogy az autósok mennyit tankolhatnak. A frontvonalak továbbra is fagyottnak tűnnek, Moszkva csigalassúsággal próbál áttörést elérni Donyeck és Zaporizzsja megyékben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×