Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Szavaznak a képviselők az alaptörvény hetedik módosításáról az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 20-án. A törvényhozás 159 igen, 5 nem szavazattal fogadta el a módosítást a kormány kezdeményezésére, amely szerint az állam alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, és Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Tovább tarthat a veszélyhelyzet, nagyüzem az Országgyűlésben

Kedden több mint harminc ügyben tartanak szavazást, szavaznak Völner Pál ügyében és vitáznak egyebek mellett az afrikai bevándorlási megállapodások elleni politikai nyilatkozatról is.

A parlament hétfőn kezdődött ülésének második, befejező napja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd kormánypárti kezdeményezésre a migráció elleni nemzetközi fellépésről, a Poszt-Cotonoui megállapodás elutasításáról szóló politikai nyilatkozat összevont vitáját bonyolítják le. Ezt követi az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről, valamint a kiskereskedelmi adóról szóló jogszabályok módosításának a vitája a kormány kezdeményezésére.

A képviselők az ezt követő határozathozatalok alatt ezt a nyilatkozatot is elfogadhatják, számos más előterjesztés mellett.

A Ház egyebek mellett dönt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet 2022. június 1-jéig történő meghosszabbításáról, amelytől a kormány azt várja, hogy ezúttal is rugalmasan tud majd válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre.

Az Országgyűlés emellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé választhatja Koltay Andrást, valamint a jobbikos Csányi Tamás és a fideszes Völner Pál mentelmi ügyéről is dönt.

Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×