Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.78
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A megújult pasaréti ferences templom az átadása napján tartott szentmise előtt 2021. október 24-én. Ezen a napon átadták a felújított budapesti pasaréti ferences templomot, plébániaépületet és az új közösségi házat. Az építkezés a kormány 2,9 milliárd forintos támogatásából valósult meg.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Felújították a pasaréti ferences templomot

Erdő Péter és Varga Mihály is beszédet mondott.

Mi, magyarok védjük keresztény örökségünket, keresztény kultúránkat változatlanul társadalmi és szellemi életünk alapjának tartjuk - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a felújított budapesti pasaréti ferences templom, plébánia és az új közösségi ház átadásán.

A miniszter köszöntőjében rámutatott: az egyházi épületek felújítása nemcsak az egyháznak jó, hanem hozzájárul a falvak, városok megújulásához, az ott élők életminőségének javításához is.

Kiemelte: a kormány fontosnak tartja a hitélet támogatását, szívén viseli Európa keresztény gyökereinek, kultúrájának és értékeinek megőrzését. Ezért segíti az egyházakat közfeladataik és közösségépítő szolgálatuk ellátásában.

Budapest, 2021. október 24.
A megújult pasaréti ferences templom az átadása napján, 2021. október 24-én. Ezen a napon átadták a felújított budapesti pasaréti ferences templomot, plébániaépületet és az új közösségi házat. Az építkezés a kormány 2,9 milliárd forintos támogatásából valósult meg.
MTI/Szigetváry Zsolt
Átadták a felújított budapesti pasaréti ferences templomot, plébániaépületet és az új közösségi házat. Az építkezés a kormány 2,9 milliárd forintos támogatásából valósult meg. MTI/Szigetváry Zsolt

Varga Mihály kitért arra: míg korábban a törvény szerint nekik járó támogatást sem kapták meg az egyházak, 2010 óta több mint 3000 templom újult meg és csaknem 150 épült Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta részein a kormány támogatásával. Megduplázódott továbbá az egyházi óvodákban, általános és középiskolákban tanulók száma, így már 220 ezer, vagyis minden hetedik diák egyházi intézménybe jár.

Idén elindították a magyar templomfelújítási programot is, amelynek keretében 1400 anyaországi és 400 külhoni templom felújítását kezdik el, illetve folytatják a kormány támogatásával - tette hozzá, megjegyezve, hogy mindezek mellett a kormány az egyházi programok, zarándoklatok, hittanos és cserkésztáborok megvalósulását is segíti.

A tárcavezető hangsúlyozta: "amíg polgári kormánya van Magyarországnak, a családok megvédésére, a nemzet megtartására, a hitélet támogatására minden szükséges forrás rendelkezésre áll, és ezt a válságok sem írhatják felül".

Varga Mihály megköszönte az egyháznak, hogy a koronavírus-járvány idején "kivették részüket" az emberéletek védelmében végzett munkából, hozzátéve, hogy e közös munkának köszönhető, hogy a magyar gazdaság újra abban a helyzetben van, hogy támogatásokat tud biztosítani.

Az épületeket megáldó Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kiemelte:

ahogy épülnek és megnyílnak az új terek, "úgy kell megnyílnia a lelkünknek is".

Elmondta: a közösségi ház építése egy "nagy folyamat része", az egyházmegyében és országszerte húsz éve törekszenek a közösségi élet fizikai lehetőségeinek megteremtésére, hogy a hívő emberek ne csak a templomban találkozhassanak egymással.

"A közös programok, a személyes ismeretség tesz bennünket olyan közösséggé, amely tud együtt gondolkodni és cselekedni a Krisztusi hit és szeretet fényében" - fogalmazott.

Erdő Péter arra figyelmeztetett, hogy a világ gazdagabb részén az egyháznak sok közösségi épülete és számos intézménye elvesztette eredeti funkcióját, mert az alapítók nemzedékét olyan generáció követte, amely szerette ugyan a közösséget, a kultúrát, de a hitet már nem tartotta fontosnak.

A bíboros arra kérte a pasaréti híveket, az új épületben úgy állítsák össze közösségi életük programjait, hogy azok elősegítsék a "hit továbbadását, a cselekvő szeretet hatékony gyakorlását".

Az ünnepi szentmisén részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára és Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester.

A pasaréti templomot 1934-ben szentelte fel Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek. Az épületet legutóbb az 1980-as években újították fel.

A mostani munkálatok során a többi között restaurálták a templom mellékoltárait és azok üvegablakait, új hangosítást, villamossági rendszert alakítottak ki, és megújult a kövezet.

Az újonnan épült, négyszintes, összesen 700 négyzetméteres közösségi ház földszintjén 120 ember befogadására alkalmas terem és gyermekjátszó van, az első emeleten kápolnát és edzőtermet, a második szinten három hittantermet és beszélgetőszobát alakítottak ki, az alagsorban pedig az épület kiszolgálóhelyiségei kaptak helyet. Emellett átépítették és kibővítették a plébániaépületet is.

Az építkezés a kormány 2,9 milliárd forintos támogatásából valósult meg.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×