Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.57
bux:
118863.04
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pexels.com

Majdnem ütközött két vonat, vádat emeltek a vasutasok ellen

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése a vád.

A Heves megyei főügyész, Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint a két vasúti dolgozót azzal gyanúsítják, hogy gondatlan magatartásuk miatt veszélyesen közel került egymáshoz két InterCity szerelvény a megyében.

Kifejtette: a vádirat alapján 2019. augusztus 9-én az elsőrendű vádlott forgalmi szolgálattevői munkakört látott el a Hort-Csány vasútállomáson, így az ő feladata volt a vonatközlekedés irányítása. Miután észlelte, hogy az egyik váltó meghibásodott, az előírásokkal ellentétben az általa kezelt biztosítóberendezésen esetleges megoldásokat alkalmazva - például a kezelőgombok és a körülöttük lévő gyűrűk közé gombostűt szúrva - kezdte el az állomáson áthaladó vasúti forgalmat irányítani.

Az egyik ilyen szabálytalan művelet során a váltók kitérő állásba álltak át, így fennállt a veszélye az állomásról ekkor induló InterCity járat és egy oda érkező szerelvény ütközésének.

A váltók átállásának pillanatában a másodrendű vádlott által vezetett, a megállóhelyről kifelé tartó IC-vonat 94 méterre járt az érintett váltótól. A mozdony vezetője azonban tovább fokozva a kialakult veszélyhelyzetet, figyelési kötelezettségét elmulasztva, nem észlelte a veszélyt. Így már csak a váltón áthaladás közben kezdhette meg a vonat gyorsfékezését, emiatt pedig a mozdony az állomásra tartó, ekkor éppen a bejárati jelző előtt 52 méterrel álló InterCity újába került. A vészfékező szerelvény végül 205 méterre állt meg a másiktól. Az ellenkező irányba tartó vonatkocsikban összesen mintegy 300 ember utazott.

A főügyész jelezte: a vádhatóság a forgalmi szolgálattevővel szemben felfüggesztett szabadságvesztés, míg a mozdonyvezetőre pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. Emellett javasolta a forgalmi szolgálattevő eltiltását foglalkozásának gyakorlásától, határozott időre.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×