Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
321.56
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pexels.com

Tanárok, figyelem, itt a HiperSuli digitális tananyag-fejlesztő pályázata

A legígéretesebb ötletek megvalósításához segítséget is kapnak a tanárok, a legjobb pályaművek alkotóit pedig 100 ezer forint értékű nyereménnyel jutalmazzák. A részletekről Koren Balázst, a HiperSuli szakmai vezetője beszélt.

A XXI. században nagyon fontos, hogy XXI. századi eszközökkel oktassunk – emelte ki az InfoRádiónak Koren Balázs, hiszen – mint fogalmazott – egy ma még nem is igazán ismert világra próbáljuk felkészíteni a diákjainkat, akik olyan munkakörökben fognak dolgozni, amik talán ma még nem is léteznek.

Éppen ezért a HiperSuli pályázata során olyan tananyagokat, olyan oktatási módszereket szeretnének látni, amelyek segítik a pedagógus kollégákat, hogy valóban XXI. századi módszerekkel tudjanak oktatni. Ennek eredményeként olyan tananyagoknak, tanítási módszereknek, jó gyakorlatoknak a gyűjteménye állhat össze, amelyek leckénként elsajátíthatók bárki számára, teljesen ingyenesen. „Bárki, akár otthonról, a karosszékéből tudja magát képezni ilyen módon” – mondta.

Koren Balázs kiemelte, ahhoz, hogy valódi digitális oktatásról, tananyagról lehessen beszélni, újra kell gondolni mindazt, hogy kiknek és milyen módszertannal kívánnak tanítani. Ugyanis, mint kiemelte, óriási különbség van, amikor egy analóg dolgot próbálunk beleerőszakolni a digitális térbe, mint amikor eleve digitálisan gondolkodunk. Például, ha egy tablet képernyőjére leírtakat képernyőmegosztással továbbítjuk a gyerek számára, az sokkal jobb olvashatóságra, de akár kollaboratív együttműködésre is lehetőséget adhat, ha abba a gyerekek is bele tudnak írni – magyarázta.

Hogyan és ki?

A szeptember 28-án indult HiperSuli tanári tananyag-fejlesztő pályázatra bármely, felsőfokú pedagógiai végzettséggel (diplomával) rendelkező tanár jelentkezhet ide kattintva. A beérkezett jelentkezésekből az ötlet megvalósíthatóságát figyelembe véve egy öt tagú szakmai zsűri választja ki a legértékesebbnek ítélt 25 pályázót, akik részt vehetnek a Webuni online oktatási platform képzésén, amely során a munkájukhoz szükséges Hipernet-hozzáférést kapnak. A képzésen a pályázók segítséget kapnak a tananyag videós kidolgozásában, ami később felkerül a HiperSuli oldalára. A zsűri a publikált videók elkészítői közül tíz fő díjazottat hirdet, akik a Hipernet-hozzáférés mellett 100 ezer forint értékű nyereményben is részesülnek.

Koren Balázs végezetül azt is hozzátette, hogy a hipersuli.webuni.hu-n megtalálhatóak a már meglévő tananyagok, és ugyancsak ide fognak felkerülni a pályázat során elkészülő új tananyagok. „Biztatunk is mindenkit, hogy látogasson el ez oldalra és képezze magát” – zárta szavait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×