Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
332.06
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója beszédet mond a színház új játszóhelye, a Thália Télikert avatásán 2019. október 2-án.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Áll a bál az Elk*rtuk mozikba kerülése körül

Kálomista Gábor gyurcsányi bosszút emleget amiatt, hogy a fővárosi mozik nem fogadják a filmet, a mozik szerint a közönség dönt egy film sorsáról.

Kálomista Gábor producer szerint a fővárosi fenntartású színházak el akarják lehetetleníteni - ahogy az Indexnek fogalmaz: ki akarják lőni a szemét - az őszödi beszéd kiszivárgásának eseményeit feldolgozó, október 21-én a mozikba szánt politikai krimit, az Elk*rtuk című alkotást. Szerinte egyértelműen politikai okokból.

Azt nyilatkozta, a bajok 2004-ben gyökereztek, amikor egy jó, de befejezetlen filmtörvény készült, nem fordítottak ugyanis figyelmet arra a jogalkotók, hogy az elkészült sok magyar film miként jut a közönséghez. Úgy látja, a Nemzeti Filmintézet is épp a forgalmazásba nem tud beleszólni, és egy rossz rendszer maradt végül hátra Andy Vajna filmügyi kormánybiztos halála után, aki úgy gondolta, "a piac szabályoz", így az amerikai mozifilmek fölényben voltak.

Az Elk*rtuk filmet szerinte piaci alapon is indokolt lenne műsorra venni és ott tartani, mert nagy kampány előzte meg, sokan tolonganának érte a moziban.

Úgy érzi,

Gyurcsány Ferenc bosszúja

lehet a háttérben, aki talán megsértődött rá, hogy nem Hugh Grant játssza őt a filmben.

A vidéki mozikat szerinte szintén fenyegetik, hogy ne adják le az "őszödi alkotást".

Jelezte, a "cenzúrát" gyakorlók eltűnéséért mindent meg fog tenni a jövőben.

Az Index megkérdezte az elhangzottakkal kapcsolatban Buda Andreát, a Cinema City mozihálózat marketingigazgatóját, valamint Liszka Tamást, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatóját, arról érdeklődvén, milyen szempontok szerint vetítik ezt a produkciót az október 21-i premier után.

Liszka Tamás szerint

kiváló marketingfogás Kálomista Gábor "kirohanása", hasonló a "Tiltott Csíki Söréhez".

Kijelentette, a legnagyobb moziban, a Corvinban fogják naponta legalább egyszer vetíteni a filmet, és ezt úgy ígéri, hogy még nem láthatta a filmet, mert bízik a sikerében. Ez "kizárólag szakmai kérdés".

Megérti, hogy "mindenki a tornasor elején szeretné látni a maga csemetéjét", azzal kapcsolatban azonban megértést kér, hogy nagyon sok a filmpremier október végén.

Buda Andrea szerint minden film egyforma eséllyel indul, a közönség dönt egy film sorsáról.

Felhívta a figyelmet, hogy sok tárgyalás még csak most zajlik az Elk*rtuk körül, miközben az új James Bond-film bemutatása körül minden egyértelmű.

"Ezt a filmet ugyanúgy kezeljük, mint a többit" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×