Infostart.hu
eur:
361.66
usd:
315.61
bux:
153606.21
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pixabay

Digitális kormányzás: újabb területen akadhat megbeszélnivalója a kormánynak az EU-val

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője szerint nem adható "csak úgy" át az EU-nak a nemzeti adatvagyon, az a közigazgatás- és gazdaságfejlesztés céljait kell, hogy elsősorban szolgálja.

Idén is megrendezték azt a konferenciát, amelyen a visegrádi országok szakértői vitatták meg az adatkezelésben felmerülő legfontosabb kérdéseket. Emellett szó esett a közigazgatásban használt mesterséges intelligencia megoldásokról is - mondta az InfoRádiónak Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője.

"Ennek a beszélgetésnek a fókuszában részint a mesterséges intelligenciák, részint a digitális kormányzás állt. Azt látjuk, hogy az egyik kulcskérdés, hogy miképp viszonyulunk a közigazgatási, illetve magánadatvagyon-készletekhez, ezeknek a vagyoni elszámolása miképpen rendeződik; e tekintetben jól láthatóan az idei év második felében konfliktusoktól sem mentes beszélgetés fog lezajlani a nyugati világ szereplői között, egyre több tagállam álláspontja az, hogy ez egy új magánjogi jószág, ahol van rendelkezési jog, elszámolási lehetőség.

Az a fajta open data megközelítés, hogy a tagállamok által előállított adatvagyon egyfajta uralatlan dolog, és ezt át kell adnunk, ez nem tartható,

az érdekeltségi rendszert meg kell teremteni" - ecsetelte Gál András Levente.

Rámutatott, hogy mások is érdeklődnek a magyar megoldás iránt.

"Elfogadásra került a nemzeti adatvagyon törvény, 10 hónapja felállt a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség, amely azt a célt szolgálja, hogy a nagy állami adatkészletek mind a közigazgatás-fejlesztés, mind a gazdaságfejlesztés aktív eszközei legyenek."

Erről a munkáról is beszámoltak a V4-konferencián, ezt a "know-how-t" is igyekszik a magyar kormány exportálni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×