eur:
394.17
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Horgászok a tavaszias melegben a siófoki mólón 2020. március 18-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Kitört a háború a balatoni kikötőkben

Elfajult a vita a a horgászok és vízen közlekedők között, mert akadályozták a hajók kikötését, egyszer még rendőri intézkedésre is sor került.

Horgászatot tiltó táblák jelentek meg a badacsonyi és a szigligeti kikötőmólókon. A pecások közül sokan nem értik, hogy miért tilos a halfogás. Pedig a szabály egyszerű: az adott kikötőt üzemeltető cég, szervezet, vagy önkormányzat határozza meg, hogy milyen feltételekkel engedi, vagy tiltja meg a horgászatot – írja a likebalaton.hu.

Ha a pecás nem tartja be, akkor bevonhatják a területi jegyét. Az elégedetlenség abból fakad, hogy a korábbi gyakorlat szerint a tiltás ellenére elnézték a horgászatot ezeken a helyeken. A Balatoni Horgászturisztikai Adatbázisban is úgy jelölték ezeket a helyeket, hogy a kikötők külső oldalán, a hajóforgalom zavarása nélkül szabad horgászni. A közelmúltban több esetben is horgászok akadályozták hajók kikötését, egy esetben rendőri intézkedésre is sor került. Így érthető módon az üzemeltető nem tekinthet el a már eddig is meglévő szabályok betartatásától – figyelmeztet a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

A zárt kikötőmedencével rendelkező létesítmények esetében a “kikötő területén” a belső, mólók által határolt területét kell érteni, ott tilos horgászni, míg a külső, nyílt víz felőli oldalon szabad azokon a mólókon, amelyek a közforgalom számára is bejárhatóak. Ilyen kikötő például a siófoki, illetve a többi déli parti BAHART-kikötő.

Az északi parton léteznek egymólós kikötők, mint például a révfülöpi, ahol a móló minden oldala fogadhat kikötő hajókat, ilyen esetben a teljes, kikötésre használatos partfal mentén értelmezendő a horgászat tiltása.

A szigligeti és badacsonyi mólók a két típus ötvözetei, ugyanis a korábbi egymólós kikötőket bővítették ki nyugati irányból egy-egy ívelt mólószárral, így hozva létre kikötőmedencét, de az egykori mólófejen a külső oldalon is megmaradt a kikötésre használt partfal, így a helyi kikötőrend értelmében ott sem engedélyezett a horgászat.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×