eur:
394.52
usd:
369.69
bux:
65160.61
2024. április 19. péntek Emma
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szavaznak a képviselők az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 6-án. A parlament egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a jogszabályt, amely az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremelését tartalmazza. A törvény büntethetővé tette a hálapénzt.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Törvénybe iktatták: alapítványi fenntartásba kerül számos egyetem

Állami ingatlanok átadásáról döntött a parlament kedden, változik a postatörvény, döntöttek a csillebérci táborról.

Államiból alapítványi fenntartásba kerül számos felsőoktatási intézmény augusztustól az Országgyűlés keddi döntése értelmében, így ősztől már a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen.

A parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt. Emellett az Országgyűlés – szintén a kormány kezdeményezésére – létrehozott 16 alapítványt is, ebből 11 felsőoktatási intézmény fenntartója lesz.

A mostani döntés értelmében alapítvány működteti a jövőben

  • a szegedi,
  • a dunaújvárosi,
  • a pécsi,
  • a nyíregyházi,
  • a debreceni egyetemet,
  • a Magyar Táncművészeti Egyetemet,
  • az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet,
  • a Budapesti Gazdasági Egyetemet,
  • a Testnevelési Egyetemet,
  • a Semmelweis Egyetemet és
  • a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemet.

Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra. Valamint nem alakul alapítványi formába, de a katolikus egyházhoz kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a törvényjavaslat általános vitájában az elmúlt időszak tapasztalatai és a most létrejövő alapítványok miatt nevezte szükségesnek, hogy egységes kódexben határozzák meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályokat.

Arról is beszélt, hogy az egyetemi fenntartóváltás, azaz a modellváltás nem új dolog, egy 2016-os stratégiát hajtanak végre. A versenyképesebb, a gazdasághoz közelebb álló működési forma az államtól függetlenebb, autonóm szervezeti struktúrát teremt, a vagyon pedig garantálja a pénzügyi autonómiát - érvelt.

Ez az alapítványi forma egy sajátos magánjogi jogalany, amely az oktatáson túl olyan közfeladatokra is alapítható, mint a kultúra, a hagyományőrzés, a tehetséggondozás, a nemzeti kultúra megőrzése, az örökség- és a klímavédelem, az épített és természeti környezet védelme.

Az alapítvány létrehozásakor az alapítónak biztosítania kell legalább 600 millió forintnak megfelelő vagyont. Az állami költségvetés tervezésekor pedig "előresorolt tényező" ezen alapítványok finanszírozási feltételeinek a biztosítása.

Az alapítványok az állam által ingyenesen juttatott vagyonnal szabadon gazdálkodnak, el is adhatják. Az alapító az egyes vagyonelemek esetén a szabad gazdálkodást korlátozhatja, az államot megillető elővásárlási vagy vételi jogot írhat elő a juttatott vagyonelemeknél. A Nemzeti Földalapba tartozó földet is át lehet adni határozatlan időre, ingyenesen az alapítványnak.

Az ügyvezetést a legalább öt természetes személyből álló kuratórium látja el – őket az egyetemet fenntartó alapítványok esetében a miniszter nevezi ki 6, és kötelező háromfős felügyelőbizottságot is létrehozni. Az összeférhetetlenségi szabályok nem szigorúak, más munka is folytatható a kuratóriumi vagy az fb-tagság mellett, amelyért díjazás is jár. Ha üresedés van egy kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági poszton, akkor a két testület együtt határoz az új tagról.

Olyan alapítvány is kaphat támogatást, amely kuratóriumában vagy felügyelőbizottságában politikus, például a kormány tagja vagy a főpolgármester ül.

Rögzítették azt is, hogy

az orvosegyetemekhez tartozó klinikákon továbbra is megmarad az állami irányítás.

A törvény azt is meghatározza, hogy ha az állam az alapítvány közfeladat-ellátását nem teljes egészében vagyonjuttatással biztosítja, a feleknek megállapodást kell kötni. Ez a keretmegállapodás legalább 15, legfeljebb 25 évre szól, ezen időtartam alatt 3-5 évente meg kell állapodni a részletes feladatfinanszírozásról.

A most létrehozott 11 egyetemfenntartó alapítvány mellett az Országgyűlés megalapította a Makovecz Campus Alapítványt is, amelynek a többi között feladata a kötelező pedagógus, egészségügyi és szociális ágazati továbbképzések fejlesztése, a piliscsabai egykori egyetemi campus épületeinek megóvása.

A mezőhegyesi ménesbirtok vagyonkezelői jogai a Jövő Nemzedék Földje Alapítványhoz kerülnek, amely az agrárképzés fejlesztését is feladatául kapja.

A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásának célja a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség bázisán kialakuló kulturális menedzsmenttel és disztribúcióval foglalkozó kulturális ügynökség megvalósítása.

A Hauszmann Alapítvány a neves építész hagyatékát gondozza, valamint létrehozza a hagyományos szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs tudásközpontját.

A MOL - Új Európa Alapítvány - amelynek az állam a társalapítója és az olajtársaság részvényeinek egy részével fog gazdálkodni - a tehetséggondozás mellett a gazdaságfejlesztési programok, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységek, kutatások támogatásával foglalkozik.

Az Eszterházy Károly Egyetemből kiváló Sárospataki Comenius Campus szintén augusztus 1-jétől Tokaj-Hegyalja Egyetemként jön létre a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést támogatandó, fenntartója az azonos nevű alapítvány lesz, amely a Grand Tokaj állami borászat részvényeiből kap egy részt a működéséhez.

Nagyobb részvénycsomaghoz jut a Semmelweis Egyetem, amely Richter részvényeivel gazdálkodhat.

További döntések

Állami tulajdonú, de nem hasznosított ingatlanok ingyenes átadását biztosítja önkormányzatoknak és egyházaknak közfeladat ellátására a vagyongazdálkodási törvények módosítása, amelyet kedden 133 igen szavazattal, 59 ellenvoks mellett fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.

Bakonybél két, a településen lévő ingatlant kap, amelyeket az önkormányzat sport célokra, kulturális vagy más közfeladatok ellátására használhat. Emellett a Katolikus Szeretetszolgálat tulajdonába kerül másik két, szintén Bakonybélben lévő ingatlan, amelyekben a bakonyszücsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona bővülhet.

A Polgári Művelődésért, Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány tulajdonába kerül a budapesti II. kerületében található, felújításra szoruló egykori Váry-Szabó-kúria, elidegenítési tilalommal terhelten, a kúria megújulása érdekében.

Az államnak a Magyar Lovassport Szövetség, valamint a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft.-vel szemben is fennáll követelése, amelyekről e törvényben lemond, cserébe a szervezetek a vagyonkezelésükben lévő állami ingatlanok fejlesztéséért nem támasztanak igényt az állammal szemben.

A változtatás érinti a felszámolókat, valamint rendezi a vízi létesítmények kezelői jogát, és módosítja az állami vagyonról szóló törvényt is. A helyi önkormányzatokon túli egyéb vagyonkezelő például egyházak, egyházi jogi személyek számára is biztosítja a visszapótlási kötelezettség alóli mentesítés lehetőségét, ha az a feladat, ami miatt vagyonkezelésbe kapták meg az adott vagyonelemet, közfeladatnak minősül.

Egy változtatás biztosítja, hogy az országos nemzetiségi önkormányzatokhoz került, a nemzetiségi oktatást szolgáló intézményi vagyon hosszú távon biztosítsa a feladatellátást.

A postatörvény változásával a jövőben hivatalos iratokat csak az állami és az önkormányzati szervek, valamint a jogszabályban meghatározott egyéb szervek és személyek adhatnak fel, az eljárások egyéb résztvevői, például az ügyvédek nem. Nekik a jövőben a tértivevényes levél szolgáltatást kell használniuk.

A jogszabály meghatározza a postai támpont fogalmát, ami közutak mentén elhelyezett, kézbesítésre alkalmas eszköz.

Ugyancsak változik az Erzsébet-táborokról szóló törvény is: az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kerül ingyenesen az egykori csillebérci úttörőtábor.

A jövőben nem kell versenyeztetni a visszanyert anyagok értékesítését, amelyek nem minősülnek hulladéknak. Ugyancsak nem kell versenyeztetni a kis értékű, az államnak fölösleges ingóságokat. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő évente 25 millió forintos értékhatárig dönthet ingóságok ingyenes tulajdonba adásáról.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024. Május 16-án várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a hazai állampapírokkal, a nyersanyagpiacokkal, a kriptoeszközökkel, valamint hazai és nemzetközi részvényekkel.   A rendezvényen velünk lesz többek között Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, és a Cápák közöttből jól ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×