Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Madárürülékkel szennyezett padot mosnak le a Főkert Nonprofit Zrt munkatársai a belvárosi Szabadság téren 2020. január 29-én. A Főkert közlése szerint az elmúlt hetekben a társaság kezelésében álló parkot és annak nagyobb fáit vetési varjak (Corvus frugilegus) kezdték el rendszeresen látogatni. A védett madarak jelentősebb számban csupán az október közepétől február második feléig tartó időszakban tartózkodnak a fővárosban, költőfajként már több mint két évtizede eltűntek Budapestről. A társaság fenntartása alá eső területekről február első hetében ideiglenesen begyűjtik a nagyobb csapatok után rendszeresen feltűnő ürülékkel beszennyeződő utcabútorokat, majd a madarak elvonultát követően visszahelyezik. A padokat az eltávolításig rendszeresen takarítják.
Nyitókép: Balogh Zoltán

A Főkertnél két, a BKV-nál huszonkét életet követelt a járvány

A fővárosi cégeket is jelentősen érinti a koronavírus, amely miatt a dolgozók nagy számban kerültek karanténba, vagy estek át a betegségen. Az InfoRádió megkereste a BKV-t és a Főkertet, érdeklődve, hogy mindez mennyire befolyásolta a társaságok működését.

A járvány kezdete óta a BKV-nál már több mint 2000 dolgozót érintett a koronavírus és a karantén, és mintegy 22 alkalmazott veszítette életét a Covid következményei miatt – közölte a társaság sajtóosztálya az InfoRádió megkeresésére. Az általános oltási terv alapján beoltott dolgozók mellett a BKV-nak biztosított lehetőséggel élve több mint 700 munkavállalót oltottak be.

A Főkert állományára is komoly hatással volt a koronavírus – mondta az InfoRádiónak Zakar András, a társaság vezérigazgatója. A kollégák váltott műszakban dolgoznak, a szellemi állomány esetében pedig elrendelték a home office-t. Zakar András hozzátette: a Főtáv közbenjárásának köszönhetően a héten megkezdődött a munkatársak intenzívebb vakcinációja, így a 450 fős állományból már 162-en túl vannak az oltás első körén, ami a társaság 36 százalékát jelenti. A Főkertnél az elmúlt egy év során összességében

65 fizikai állományú és 8 szellemi dolgozó kapta el a vírus, két fő halálát okozva.

A vezérigazgató azt is közölte: a pandémia miatt a társaságnál sor került rendkívüli intézkedésekre, miután olykor komplett üzemegységeket kellett bezárniuk, köztük például a Margit-szigeti egységet, ami miatt egy ideig csak a szemétszedést tudták biztosítani, egyéb kertészeti munkákat nem. De egy időre a Főkert termesztőtelep is karantén alá került. „Tehát igen, voltak krízishelyzetek, amiket kezelni kellett” – fogalmazott.

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy

a Városháza vezetése is ösztönzi a fővárosi cégek dolgozóit arra, hogy vegyék igénybe a koronavírus elleni oltásokat.

Szavai szerint Karácsony Gergely már korábban is arra kérte az érintett cégek és intézmények vezetőit, hogy indítsanak belső kampányokat a vakcináció népszerűsítésére.

Márciusban egyébként még „csak” 1700 BKV-dolgozó volt érintett a koronavírus következményeiben – mondta akkor a társaság vezérigazgatója. Az autóbusz ágazatban például a 10 százalékot is meghaladta a járművezetők hiánya. Bolla Tibor ugyanakkor arra hívta föl a figyelmet, hogy a vaskerekes ágazatban már az 1-2 százalékos megbetegedés is komoly problémákat okozhat.

A BKV most hangsúlyozta, hogy a pandémia kitörése óta folyamatosan együttműködnek a fővárosi önkormányzattal és a kormánnyal a járvány megelőzését célzó operatív intézkedésekben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×