eur:
416.11
usd:
400.5
bux:
79973.37
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna
Nyitókép: Vitéy Dávid/Facebook

Újabb megállapodás hírével állt elő Vitézy Dávid a rakpartokkal kapcsolatban

Fél éven át tartó tárgyalás sikeréről adott hírt Facebook-bejegyzésében a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója.

Kevés annál nagyobb városfejlesztési adósság és régóta magától értetődő beruházási igény van Budapesten, mint a belváros és a Duna kapcsolatának helyreállítása, a rakpartok humanizálása – kezdi csütörtöki Facebook-bejegyzését Vitézy Dávid.

Régóta szó volt róla, de tervek nem készültek – folytatja a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója –, majd 2013-ban a BKK-ban – a Főépítészi Irodával közösen – kezdődtek el a munkák a pesti rakpart humanizálására, ennek nyomán írt ki a Fővárosi Önkormányzat tervpályázatot és készültek el a pesti rakpart engedélyes tervei két és fél évvel ezelőtt. Azóta azonban leállt ez a folyamat, a tervek a fiókba kerültek és ugyan a sajtó néha elővette őket, nem történt semmi.

Végül a tavaly októberi Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén Fürjes Balázs államtitkár javasolta, hogy a rakpartok fejlesztését emeljék ki a vitás ügyek közül, a kormány vállalja át és finanszírozza a rakpart megújítását a főváros által korábban elkészített tervek szerint, és néhány más projekttel (pl. a budai fonódó villamoshálózat folytatásával) együtt legyen ezekről teljes egyetértés a főváros vezetése és a Kkormány között.

Fél éven át tárgyaltak a részletekről a Városházával és így szerda estétől immár hivatalos: végre folytatódhat a munka – adta hírül Vitézy Dávid. Ugyanis a hivatalos értesítőben megjelent a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának 2/2021-03-18/FKT határozata Karácsony Gergely főpolgármester, Gulyás Gergely miniszter és Fürjes Balázs, az FKT ügyvezető alelnökének aláírásával, mely szerint a rakpartok fejlesztését

a kormány átvállalja a Fővárosi Önkormányzattól és a rakpart fejlesztését a Budapest Fejlesztési Központ valósítja meg a kormány finanszírozásában.

A BFK vezetőjének tájékoztatása szerint a korábban elkészült és a közvélemény által már jól ismert tervekre alapoznak, de számos szakaszon még további előkészítési, tervezési feladatok állnak előttük, ezeket a BKK és a BFK folyamatos együttműködésével, egyetértésben készítik majd el.

A rakpartok fejlesztése az FKT határozata szerint a következő elemekre terjed ki:

  • A pesti alsó rakpart humanizálása, új sétány, új közterek, új zöldfelületek létrehozása végig a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, a korábbi tervpályázat eredményei és a korábban elkészült tervek szerint. A munkák több ütemben zajlanak majd, első lépésben a fővárosi beruházásban most induló rakparti vízcső-beruházás után kezdődhetnek meg. A tervek a RAK-PARK projektből jól ismertek, 2018-ban mutatta be őket a főváros korábbi vezetése, ezek műszaki tartalma néhány ponton ugyan továbbfejlesztésre szorul, de lényegét tekintve a látványtervek szerinti műszaki tartalom megvalósítása a kormány és a főváros közös célja.

  • Megújul a Lánchíd pesti hídfője, a Széchenyi István tér, eltűnik a közúti körforgalom, az autók helyét új köztér veszi át a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd és a József Attila utca közötti forgalom a tér megkerülése nélkül haladhat majd mindkét irányban a tér déli oldalán. A Széchenyi István térre a tervpályázaton született koncepció, de a részletes tervezés még csak most indulhat meg – jegyzi meg Vitézy Dávid.

  • A Belgrád rakparti szakaszon a 2-es villamos pályája is megújul és az alsó és felső rakpart forgalma egyesül, szimmetrikus új közúti elrendezés jön létre, villamossal középen.

  • Megújul a Közraktár utca, a BKK korábbi (még 2013–14-ben készített) tervei szerint, irányhelyes kerékpársávokkal, így mentesítve a Bálna előtti sétányt és a Nehru partot a kerékpáros forgalomtól.

  • A Közraktár utcától délre a H6-os és H7-es hévek fejlesztésével csatlakozunk az összefüggő rakparti sétányhoz: az új Boráros téri hév-állomás fejlesztésével megújul és gyalogosbarátabb, zöldebb lesz a Boráros tér, jelentősen csökken a közutak és a buszvégállomás által elfoglalt terület. A hév tervezett föld alá helyezésével pedig a Petőfi hídtól délre folytatódhat a rakparti sétány a vágányok helyén a Művészetek Palotájáig. Onnan tovább pedig az új Atlétikai Központ környezetében a Kormány és a IX. kerület polgármestere között létrejött megállapodás szerint megvalósítandó új közpark és rakparti sétány folytatódik majd. Ezek az elemek mind tervezés alatt állnak a BFK megbízásából jelenleg is.

„Szép és jelentős feladat, nagyon itt van már az ideje – munkához is látunk!” – zárul a bejegyzés.

Kevés annál nagyobb városfejlesztési adósság és régóta magától értetődő beruházási igény van Budapesten, mint a belváros...

Közzétette: Vitézy Dávid2021. április 1., csütörtök

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×