Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.4
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Ritka betegségek: a járvány csak rátett egy lapáttal

Tizennegyedik alkalommal tartják meg a ritka betegségek világnapját, amelynek hagyományos időpontja minden év februárjának utolsó hétvégéje.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetségének (RIROSZ) a különleges körülményekhez alkalmazkodva az online térben rendezi meg az eseményeit. A szakmai konferenciára szombaton kerül sor, de a szórakoztató családi napról sem akartak lemondani, ami 2021-ben egy teljes hetet ölel fel február 22-e és 28-a között, számolt be az InfoRádiónak Pogány Gábor.

A ritka betegségek legfőbb problematikája abból adódik, hogy szórványos előfordulásuk miatt kevés kevés információ áll róluk rendelkezésre, ebből adódóan pedig kevesebb a szakember és gyógyszer a kezelésükre. Mindez pedig hátrányt jelent az érintettek számára a szokásos, illetve gyakoribb betegségben szenvedőkkel szemben. Ékes példája ennek a koronavírus-járvány idején – folytatta a szakember –, hogy

a védőoltásokat a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) alapján próbálják priorizálni a NEAK adatbázisából, azonban a világon ismert 8-10 ezer féle ritka betegség közül csupán 500-nak van ilyen BNO-kódja,

ezért a többséget ki sem lehet szűrni.

Pogány Gábor arról is beszélt, hogy a Földön 300 millió ember, és Magyarországon is körülbelül 700 ezer fő szenved valamilyen ritka betegségben. Jó hírnek számít azonban, hogy – a korábbi 75 százalék helyett – már „csak” 50 százalékban érintettek a gyerekek. Mindez elsősorban az egyre inkább javuló, bár jellemzően tünteti kezeléseknek köszönhető, és egyre többen élik meg a felnőttkort.

A szövetség elnöke elmondta, hogy csak az ellátás centralizálásával lehet ezeken a betegeken segíteni. Kontinensszintű összefogás szükséges, amely során nem a beteg, hanem a tudás és a megfelelő információ, ami áramlik a központok között.

A ritka betegségek a 94 százaléka ma még nem gyógyítható véglegesen.

Ennek érdekében a RIROSZ hamarosan induló második ritka betegségek tervének fő csapásiránya az integrált ellátást célozza – fogalmazott Pogány Gábor. Továbbá szeretnének – más európai országok mintájára – Magyarországon is létrehozni egy úgynevezett erőforrás központot, csökkentve a diagnosztikai késedelmeken.

A RIROSZ azért küzd, hogy a ritka betegséggel élők hátrányos helyzete megszűnjön, és életük könnyebbé, jobbá váljon – tette hozzá a szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×