Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.57
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Látogatók az egri várban az emlékhelyek napján, 2020. augusztus 29-én. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) által ötödik éve életre hívott emléknapot, amelyet hagyományosan május második szombatján szokták megtartani, idén a koronavírus-járvány miatt augusztus 29-ére, a mohácsi csata évfordulójára helyezték át. A háttérben a felújítás alatt álló bazilika látható.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Bíróságra viszi Eger a várfalomlás ügyét

A kormány megítélt 600 millió forintot a vár felújítására, így amíg kiperli a város a felelőstől a kár összegét, van mihez nyúlni. Akár már nyárra eltűnhet a hiba.

Nyár végére, őszre szeretné rendben látni az egri vár múlt héten leomlott 20 méteres támfalát Mirkóczki Ádám, a város polgármestere, aki az InfoRádiónak elmondta: korábban több jelzést is kaptak arról, hogy a támfallal probléma lehet.

"A közvetlen oka az omlásnak szinte bizonyos, hogy a lehullt csapadék és az azt követő fagyás, de

azt lehetett tudni és lehetett rá készülni, hogy csapadék esik, ha mínusz van, akkor megfagy és tágul.

Egyértelmű következtetés tehát, hogy emberi mulasztás történt" - fogalmazott a városvezető.

Hogy konkrétan tervezői, statikai, kivitelezői, műemlékvédelmi hiba történt, azt jogi úton, szakértők bevonásával fogják eldönteni,

"derüljön ki a felelős, felelősök kiléte, a károkat fizessék ki az okozók"

- tette hozzá Mirkóczki Ádám.

Kizártnak tartja a "vis maiort", ugyanis az általa ismert dokumentumokból egyértelmű, hogy a várható problémákat egyes szakemberek már előre jelezték.

Hogyan tovább? A további omlásveszélyt, további károk keletkezését az önkormányzat saját költségből fogja megakadályozni.

A problematikus falszakaszon kívüli egyéb helyek veszélyességéről a polgármesternek nincs tudomása.

A helyzetben némi kapaszkodót jelent, hogy a kormány tavaly 600 millió forint, "nem pántlikázott" támogatásról döntött az egri vár esetében, ezt a város a vár javításával kapcsolatos bármilyen munkára felhasználhatja, adott esetben a Szép-bástya is megújulhat ebből.

Az állagmegóvó munkát egyébként azonnal megkezdik, a bástya felújítása tavasszal megkezdődhet, néhány hónapot vehet igénybe, hogy nyáron vagy legkésőbb ősszel újra látogatható legyen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×