Silye Sámuel vasesztergályos, sorkatona (1932–1959) – Budapest, 1959. november 21.
Portré
Silye Sámuel 1932-ben született Jászkiséren. A család huszonöt hold földön gazdálkodott, ám apját 1945 után kuláknak minősítették, földjét erőszakkal elvették. Silyét a gimnázium elvégzése után ilyen családi háttérrel nem vették fel az egyetemre, így vasesztergályosnak tanult. 1952-ben Gyöngyösön kezdett el dolgozni. 1953 novemberében vonult be az akkor hároméves sorkatonai szolgálatra egy budapesti légvédelmi tüzérezredhez, később tizedessé léptették elő.
A forradalom kitörése után ütege a kőbányai téglagyárnál állomásozott, de az októberi harcokban nem vettek részt. Harmincadikán felsőbb utasításra megválasztották az üteg forradalmi katonatanácsát, amelynek ő is tagja lett. A november 4-i második szovjet támadás megindulásakor teherautókon mintegy 30 felkelő érkezett hozzájuk, és lövegeik átadását követelte. Több katona, köztük Silye is csatlakozott hozzájuk, s a magukkal vitt hat ágyút a Kápolna téren, a Zalka Máté (ma Liget) téren és az Éles saroknál állították fel. Az egyik lövegnek Silye lett a parancsnoka, s még aznap délelőtt négy szovjet harckocsit kilőttek. Az összecsapás után több társa visszatért alakulatához, Silye november 6-án követte őket. Miután az egyik ágyújukat a szovjetek megsemmisítették, egyetlen megmaradt lövegüket a Kőbányai Sörgyár mellett állították fel, s november 8-ig kitartottak. Silye ezt követően november 10-ig a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban segédkezett a sebesültek ellátásában. 1956. december 1-jén leszerelt, s 1959. június 5-i őrizetbe vételéig a korábbi munkahelyén dolgozott.
A kőbányai fegyveres ellenállás jelentős károkat okozott a szovjeteknek, és politikai presztízsveszteséget a magát a munkáshatalom visszaállítójának hirdető Kádár-kormánynak. A megtorlás ennek megfelelően különösen kegyetlen volt. Silye Sámuelt a Budapesti Katonai Bíróság Kiss István Gábor őrnagy vezette tanácsa első fokon 1959. szeptember 21-én népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel és többrendbeli gyilkosság miatt három másik társával együtt halálra ítélte.
1959 végén a hatalom bel- és külpolitikai okokból inkább már a kivégzések leállítását szorgalmazta. Ennek megfelelően a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György őrnagy vezette különtanácsa 1959. november 18-án egy halálos ítéletet életfogytig tartó börtönre változtatott, ketten pedig az Elnöki Tanácstól kegyelmet kaptak. Silye Sámuel kegyelmi kérvényét azonban az őt halálra ítélő bíróság tagjaiból alakult kegyelmi tanács – mivel parancsnoknak tekintették – fel sem terjesztette az államfői testülethez, s így 1959. november 21-én a Budapesti Országos Börtön udvarán kivégezték. Egyike volt azon katonáknak, akiket a forradalom után – noha szabályszerű összecsapásokban vettek részt a szovjetekkel – gyilkosság miatt ítéltek el
Források és irodalom
- Silye Sámuel és társai pere Hadtörténelmi Levéltár Budapesti Katonai Bíróság B. II. 073/1959
- 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
- Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
Idézet
Részlet az elsőfokú ítélet indoklásából (14. oldal): „A bíróság az I. és IV. rendű vádlottnál [Fábián György] súlyosbító körülményként értékelte, hogy cselekményüket, mint tiszthelyettesek (sic! valójában tisztesek – Gy. S.) követték el, és mint tiszthelyettesek az önként vállalkozásukon keresztül serkentően hatottak a többi honvédre, vádlott-társaikra, hogy ők is önként részt vegyenek az ellenforradalmárok merényleteiben. A bíróság I. rendű vádlottnál még súlyosbító körülményként mérlegelte, hogy az alakulatnál a »forradalmi katonai tanács« tagja lett, és indítványozta, hogy a »forradalmi katonai tanácsnak« tiszt ne lehessen tagja.”
A kivégzése napján megjelenő Népszabadság híreiből – 1959. november 21., csütörtök
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1959 november 20-án ülést tartott. Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság első titkára beszámolt a kongresszus előkészületeinek egyes kérdéseiről és más folyó ügyekről. A beszámolót a Központi Bizottság egyhangúlag jóváhagyta. A Központi Bizottság megvitatta Dobi István elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének beadványát, amelyben a Magyar Szocialista Munkáspártba való felvételét kérte. A Központi Bizottság elismerve Dobi elvtárs több évtizedes, áldozatkész harci tevékenységét, a néphez való hűségét és a népköztársaságnak tett nagy szolgálatait, úgy határozott, hogy őt tagjelöltség mellőzésével felveszi a párt tagjainak sorába.
