eur:
394.09
usd:
365.69
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pelsőczy Csaba

Augusztus közepétől indulhat a felnőttképzési diákhitel igénylése

1,2 millió forint kamatmentes és szabad felhasználású hitelhez juthatnak a döntően informatikai képzésben résztvevők - mondta el az InfoRádióban a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Magyar Péter arról is beszélt, hogy a Diákhitel Központ lehet az első teljesen digitalizált állami vállat.

Már a járványidőszak kezdetén megvizsgálta a Diákhitel Központ, hogy a felsőoktatási hallgatóknak szánt Diákhitel Plusz programnak lehet-e felnőttképzési ága, és abban maradtunk, hogy lehet. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium határozza majd meg, hogy melyek lehetnek azok a várhatóan augusztus 15-tel elinduló képzések, amelyekre igénybe lehet majd venni a konstrukciót - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Magyar Péter, a DHK Zrt. vezérigazgatója. Beszámolt arról is, hogy óriási az érdeklődés azokra az online képzésekre, amelyek az előszobáját jelentik ezeknek a struktúraváltó kurzusoknak -

több mint 60 ezren jelentkeztek.

Az ITM által megjelölt felnőttképzéseket egyébként jelentős állami támogatással, ingyen, vagy szinte ingyen végezhetik majd el a beiratkozók. Ugyanakkor, a vezérigazgató szerint, mivel itt felnőtt, jellemzően családos emberekről van szó, akik vagy elveszítették a munkájukat, vagy egy jobban fizető állást szeretnének találni, nekik a kurzus fél éves, vagy 9, 12 hónapos időtartamára valahogyan biztosítani kell a megélhetés költségeit, ha nincs tartalékuk.

"Erre szolgálna ez az 1,2 millió forintig igényelhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes hitel, amellyel majd a képzések kijelölése után lehet élni"

- hangsúlyozta Magyar Péter. Utóbbiakról annyit árult el, hogy ezek jellemzően informatikai képzések lesznek.

Egyelőre még nem határozták meg azt sem, hányan vehetnek részt ezeken a képzéseken, de a vezérigazgató reményei szerint pár ezer embernek segítséget jelenthet majd a felnőttképzési Diákhitel Plusz.

"Közben több minisztérium együttműködésével dolgozunk annak előkészítésén, hogyan lehetne egy általános felnőtt- és szakképzési diákhitelt vagy képzési hitelt kialakítani"

- közölte Magyar Péter. Hozzátette: még zajlanak az egyeztetések arról, hogy a korábban felvett diákhiteleket törlesztők is igénybe vehessék a felnőttképzési konstrukciót, de a cél ez lenne. "Felső limitet kellene beépíteni, mert azt senki nem szeretné, hogy nagyon magas összegben adósodjanak el az emberek. Ez egy lehetőség, és ezért mindenképpen be kell majd építeni" - jegyezte meg. Példaként a 20 millió forintot említette, hozzátéve, hogy a limit összege még tárgyalás kérdése, de a cél a rendszer átjárhatósága lenne, különösen a szakképzéssel.

A veszélyhelyzet alatt szerzett elektronikus ügyintézési tapasztalatok birtokában a vezérigazgató azt is kezdeményezte a legutóbbi igazgatótanácsi ülésen, hogy hozzák előre a működés teljes digitalizálását. "Az a generáció, amely a Diákhitel Központ célcsoportja, egyáltalán nem igényli a papír alapú ügyintézést. Egy gyorsabb, tisztább, olcsóbb, pontosabb, jobban ellenőrizhető metódus a digitális működés, és

nagyon szeretném, ha a Diákhitel Központ lenne az első olyan állami intézmény, amely teljesen digitálisan működik"

- jelentette ki a vezérigazgató. Emlékeztetett arra is, hogy a DHK-nál lehetett elsőként ügyfélkapun keresztüli azonosítással online szerződést kötni.

Megemlítette azt is, hogy a DHK 2001-es megalapítása óta az a legfőbb cél, hogy a Kárpát-medencében ne legen olyan magyar diák, aki anyagi okok miatt nem tudja elkezdeni, vagy végigcsinálni a felsőoktatási tanulmányait. Mostanra majdnem 450 ezer hallgatónak nyújtottak különböző hiteleket az évek során.

Az igényléshez egy elégedhetetlen feltételt kell teljesíteni, az élő felsőoktatási jogviszonyt, ezt követően a DHK minél gyorsabban felveszi a kapcsolatot az intézmények tanulmányi osztályaival, és megkapják a jogviszonyról a visszaigazolást, akkor teljesítik az igénylést. Ez egyelőre papíralapon zajlik és relatíve lassú folyamat a vezérigazgató szerint.

"Reményeink szerint november-decemberre ezt a folyamatot is digitalizálják" - tette hozzá Magyar Péter. Megemlítette, hogy korábban szeptemberi indulást terveztek, de sem a DHK, sem más oldalon nem készül el addigra a szükséges informatikai rendszer. A gyakorlatban ez úgy működik majd, hogy ha beérkezik a Neptun rendszeren keresztül a diákhiteligény, akkor azt azonnal továbbítja a rendszer visszaigazolást kérve a tanulmányi osztályra. Lényegében véve összekötik a DHK és a Neptun rendszerét, rálátási lehetőséget kap DHK a tanulmányi rendszerre, így ellenőrizhető az élő jogviszony.

"Ezt követően már csak egy jogszabály-módosítás kérdése, hogy a Diákhitel Központ akár azonnal utalhassa is a kért diákhitelt"

- mondta Magyar Péter. Jelenleg ugyanis ez meglehetősen kötött rendben zajlik, a tanév első utalására például október 15-ig kerül sor. A vezérigazgató mindenesetre szeretné gyorsítani a folyamatot, igaz, jogalkalmazóként erre kevés lehetősége van.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×