Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.73
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pxhere

Megszűnik a Nemzeti Eszközkezelő

Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles visszavásárolta otthonát.

A 2011-ben létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) a kormány szándékának megfelelően jelentős segítséget nyújtott a szociálisan legrászorultabb hiteladósoknak, ők az elmúlt évben kedvezményes feltételekkel vissza is vásárolhatták korábbi otthonukat; a kitűzött célok teljesülésével a 2020. május 26-án benyújtott törvénytervezet javaslatot tesz a NET törvény hatályon kívül helyezésére - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.

A Nemzeti Eszközkezelő Program segítségével mintegy 155 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozásától, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. Az elmúlt évek hatékony gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a bérlők többségének helyzete stabilizálódott, így az érintettek 2019-ben lehetőséget kaptak arra, hogy újból tulajdonosaivá váljanak korábbi otthonuknak- írták.

A kormány által kitűzött cél, miszerint lehetőleg minden család saját otthonban élhessen a Nemzeti Eszközkezelő Programban sikeresen teljesült.

Tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles ugyanis visszavásárolta otthonát,

így a nemzetközileg is egyedülálló intézkedés közel 28 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosított megnyugtató és végleges megoldást.

A visszavásárolt ingatlanok következtében a NET Zrt. ingatlanportfoliója jelentősen csökkent, feladata átalakult, ezért a hatékony állami vagyongazdálkodás szempontjait figyelembe véve időszerűvé vált a társaság működésének felülvizsgálata. Ennek eredményeként a benyújtott törvénytervezet javasolja a NET törvény hatályon kívül helyezését, ezáltal a NET Zrt. megszűnését.

A társaság megmaradt feladatait - mint például a részletvétel és a fennmaradó mintegy 4600 bérleti szerződés kezelése -

a jövőben a tervek szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látná el.

Kiemelték, "2010 előtt a balliberális kormány cserbenhagyta az embereket, megszüntette az első Orbán-kormány otthonteremtési programját, elvette az otthonteremtési kedvezményeket, segítség nélkül hagyta az otthonteremtőket, és kockázatos devizahitelbe hajszolta őket, emiatt vesztették el sokan a lakhatásukat biztosító otthonukat".

Hozzátették, "2010 után a Fidesz-KDNP kormány a bajba jutottak megsegítése érdekében számos intézkedést hozott: forintosítással lezárták a balliberális kormány által elszabadított devizahitelezés korszakát, bevezették az árfolyamgátat, lehetővé tették a végtörlesztést és megtörtént a banki elszámoltatás. Az intézkedésekkel több mint egymillió család otthonát sikerült megmenteni". A segítségek egyike volt a Nemzeti Eszközkezelő Program, amelynek köszönhetően összességében közel 38 ezer otthont tudtak megvédeni - olvasható a közleményben.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×