eur:
389.09
usd:
362.07
bux:
68619.36
2024. május 8. szerda Mihály
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Új színtér a koronavírus elleni küzdelemben: jön a Team Europe

Magyarország tovább folytatja a környező országok megsegítését, az EU pedig az unió szomszédait segítő új programot dolgoz ki.

Európai Unió Külügyek Tanácsának fejlesztéspolitikával foglalkozó üléséről számolt be Szijjártó Péter egy Facebook-videóban. Elmondta: az európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Joseph Borrell azért hívta össze az ülést, hogy az unió közösen segítsen az EU körül elhelyezkedő országoknak, akik még nagyobb szükséges szenvednek és még nehéz helyzetben vannak a világjárvány okozta kihívás miatt, mint az európai országok.

Az EU egy közös brandet, a Team Europe-ot szeretné felépíteni, amelynek keretében 15,5 milliárd eurónyi segítséget kíván biztosítani alapvetően az EU-tól délre és keletre elhelyezkedő, afrikai, nyugat-balkáni, valamint ázsiai országoknak. Az EU arra kérte a tagállamait, hogy lehetőség szerint tagállami szinten is adjanak segítséget - fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarország eddig öt esetben összesen 600 ezer maszkkal és 30 ezer védőruhával segítette a nyugat-balkáni országokat, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Észak-Macedóniát, illetve a Boszniai Szerb Köztársaságot.

Szijjártó Péter elmondta: hallják-látják a vitákat, amelyek a külföldi országoknak nyújtott segítség miatt kialakultak. Leszögezte, hogy a Kína és Magyarország között jól működő légihídon a mai napig 36 millió maszk érkezett, és vettek egy komplett gépsort, amelyen havi 2,8 millió maszkot lehet gyártani.

“Amikor tehát segítségért fordulnak hozzánk más országok az EU-n belülről vagy kívülről, akkor azért tudunk elsősorban maszkokkal segíteni, mert azt mi magunk is tudjuk gyártani”.

A keddi nyolc repülő után szerdán hét újabb érkezik, ötmillió maszkot, továbbá védőruházatot és száznegyven lélegeztetőgépet hoznak.

A kölcsönös segítségnyújtás jegyében segített Magyarország több uniós és nem uniós országnak állampolgáraik hazajuttatásában. "Több mint 8000 magyart juttattunk haza, mellettük 133 külföldi állampolgárnak is segítettünk hazajutni, akik önhibájukon kívül rekedtek külföldön" (szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek, szlovénoknak, osztrákoknak, horvátoknak, románoknak, olaszoknak és németeknek is).

Szijjártó Péter végezetül kiemelte, hogy a videokonferencián rámutatott: a Team Europe csapatépítésről nehéz úgy beszélni, ha a csapat bizonyos tagjait hazugságokkal, álhírekkel és egyéb lejárató akciókkal próbálják nehéz helyzetbe hozni, ezért arra kérte az EU főképviselőjét, hogy “hasson oda az Európai Bizottság néhány tagjának, hogy fejezzék be Magyarország hobbiszerű támadását, fejezzék be azt, hogy hazugságokat, álhíreket gyártanak és terjesztenek Magyarországról”.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×