Infostart.hu
eur:
386.49
usd:
331.93
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Nemet mondtak az orvostechnikusok Varga Mihály ajánlatára

Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint nem volt olyan beszállító, amelyik elengedte volna a vele szemben fennálló kórházi tartozás 20 százalékát, néhány százalékos engedményeket azonban többen is tettek.

Egy héttel ezelőtt beszélt a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kórházi adósságról. A tárcavezető akkor azt mondta: megnézik, mi az, ami valóban forráshiányból, és mi az, ami a menedzsment hibájából keletkezett. „Százmillió alatti tartozásokat most fizetjük ki, illetve lehet, hogy ez részben már múltidő is, ahol egyértelmű és megalapozott a követelés – fogalmazott. – A nagy beszállítókkal tárgyal még a kormány.”

A kormány korábban azzal az ajánlattal állt elő, hogy akkor fizeti ki a beszállítókat, ha azok lemondanak a tőkekövetelésük 20 százalékáról – nyilatkozta az InfoRádiónak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára. „Ahogy mentek előre a tárgyalások, és látta a kormány, hogy ez a cégek számára elfogadhatatlan ajánlat, a tárgyalódelegáció hozzáállása is változott. Tulajdonképpen abban az irányban, hogy bármilyen felajánlásnak örültek és szívesen fogadtak.

Nyilván a 20 százalékot senki sem fogadta el, az én információim és számításaim szerint a cégek legfeljebb 10 százaléka mondhatott le, 1-2 százaléknyi tőkekövetelésről

– tette hozzá.

A főtitkár szerint a kormány így egy-két milliárd forintot spórolhatott meg. „Ugye a 98 cég, amellyel tárgyalt a kormány, 49 milliárd forint követeléssel rendelkezett 2019. december 31-én. A fennmaradó 19 milliárdot azok a cégek képviselték, amelyeknek százmillió forintnál alacsonyabb lejárt követelésük volt. Vagyis a tavaly év végi egészségügyi intézményrendszerrel szemben fennálló lejárt követelése a cégeknek összesen 67,7 milliárd volt” – sorolta a szakember.

Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint jó irány, hogy a minisztériumoknak intézkedéseket kell kidolgozniuk annak érdekében, hogy ne keletkezhessenek újabb kórházi adósságok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×