Infostart.hu
eur:
368.62
usd:
318.11
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Police.hu

Tombol a szél, katasztrófahelyzet a Dunántúlon

Sopronban autóra zuhant egy faág, a 83-as úton kamiont borított fel a viharos szél. A front a főváros felé tart.

Ma eleinte a délnyugati, nyugati szél erősödik meg, majd késő délelőtt északnyugat felől egy gyors mozgású hidegfront érkezik, amely pár óra alatt áthalad felettünk. A fronton és a front mögött többfelé viharos, vagy erősen viharos lesz az északnyugati szél, előbb a Dunántúlon és a középső országrészben, majd estétől északkeleten, keleten is – állt a keddi előrejelzésben, és nem volt tévedés: az ítéletidő már elérte a nyugati országrészt.

Megérkezett a hidegfront, vele együtt a szélvihar is. Északnyugaton a legerősebb széllökések meghaladják a 80, de Sopronban 114, Bakonyszombathelyen 100 km/órás széllökést
is mértek, míg Pozsonyban a legerősebb széllökés elérte a 118 km/órát – írja az Időkép.

Győr-Moson-Sopron megyében már javában dolgoznak a katasztrófavédelem emberei. Egy autóra zuhant egy letört faág Sopronban, a Deák téren. A gépkocsiban nem tartózkodott senki. A város hivatásos tűzoltói a jármű tetejéről kézi erővel eltávolították az ágat.

Az 1-es főút győri szakaszán egy fa dőlt az úttestre, a megyeszékhely hivatásos tűzoltói motoros láncfűrésszel megszüntették a forgalmi akadályt. Győrben, a Csaba utcában egy faág lehasadt és ráesett három autóra. A tűzoltók feldarabolták az ágat.

Győrújbaráton, a Paperdő utcában fa dőlt az úttestre, a helyi önkéntes tűzoltók láncfűrésszel avatkoztak be. Egyed és Rábapordány között egy körülbelül tizenöt centiméter átmérőjű, kidőlt fa akadályozta a forgalmat, a csornai hivatásos egység eltávolította a fát.

Rajkán, a Móricz Zsigmond utcában egy tizenöt méteres fő dőlt rá a villanyvezetékekre, a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók érkeztek ki az esethez. Az egységek amint felszámolták a károkat, vonulnak a következő helyszínre.

A 83-as főúton Tét térréségben egy teherautót borított az árokba egy viharos széllökés.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×