Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
331.6
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Periratok a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult úgynevezett tábornokper első tárgyalásán a Debreceni Törvényszéken 2014. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Az utolsó szó jogán beszélt nyolc vádlott a tábornokperben

A vádlottak többsége tagadta bűnösségét a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa előtt hétfőn abban a másodfokú büntetőperben, amelyben összesen tizenhét embert, köztük három tábornokot vádoltak meg vesztegetéssel.

Nyolc vádlott szólalt fel az utolsó szó jogán, közöttük egy ember volt, aki beismerte, hogy 2003 és 2005 között négy alkalommal borítékban összesen 250 ezer forintot vett át felettesétől, de állítása szerint akkor sem gondolta, hogy kenőpénzről vagy valamiféle "visszaosztás" eredményéről lenne szó. A hétfőn meghallgatott többi vádlott tagadta bűnösségét.

A büntetőeljárás 2002 és 2010 közötti cselekmények miatt indult, és egy évtizede tart, az eljárás kezdeti szakaszában többen hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban.

A hétfőn felszólaló vádlottak között volt, aki azt mondta: nem követett el bűncselekményt, az eljárás miatt mégis elvesztette családját, munkáját, barátait, kapcsolatait, és már csak azt nem érti, miért nem lopott el tényleg pár száz milliót, akkor már régen leülte volna a büntetését és túl lenne az egészen.

Hozzátette: nem hivatkozik politikai szálra, de az tény, hogy két polgári pert is indított, melyben a bírók évek óta "nem akarnak dönteni". A vádlott - elmondása szerint - részese volt "egy nagy játéknak", ahol "osztották a lapokat", de ő nem fogadta el, valaki meg "rosszkor volt rossz helyen". "Nem vagyok gázszerelő, lehet, hogy csak ez volt a hiba" - jegyezte meg.

A katonai ügyészség eredetileg tizenhét ember ellen emelt vádat költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

A vád szerint három dandártábornok - L. István Attila első-, H. András negyed- és O. János tizenhatodrendű vádlott - megegyezett abban, hogy a honvédelmi tárca általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatásokat nyújtó társaságoktól a megrendelések fejében kifizetett összegek egy részét visszakérik. A vádlottak - honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai - 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak ilyen cégektől.

Első fokon a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa 2013. február 28-án felmentett 15 vádlottat (két másik vádlott ügyét elkülönítve tárgyalták). Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig 2014 februárjában új eljárást rendelt el.

A Debreceni Katonai Törvényszék január 31-én hirdetett ítéletet a megismételt elsőfokú eljárásban. A bíróság L. István Attila dandártábornokot három év börtönre és 28 millió forint vagyonelkobzásra, O. János dandártábornokot pedig két év börtönre és 50 millió forint vagyonelkobzásra ítélte. A tábornokper további tizenegy vádlottját két-két év, három évre felfüggesztett börtönre ítélték. Négy vádlottat - köztük Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárát - minden vád alól felmentették.

Az elsőfokú bíróság tíz vádlott esetében összesen több mint 100 millió forintnyi vagyonelkobzást rendelt el. A törvényszék a bizonyítási eljárásban kilenc vádpontot, ezen belül huszonnyolc tényállást vizsgált. Az elsőfokú ítélet a tizenegyed- és tizenkettedrendű vádlott esetében jogerőre emelkedett, a többiek ügye fellebbezés miatt folytatódott a Fővárosi Ítélőtáblán.

A táblabíróság február 24-ére tűzte a tábornokper megismételt eljárásában a másodfokú határozat kihirdetését.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×