eur:
413.22
usd:
398.23
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola

Nem hagyták annyiban a Szeviép-perben hozott ítéletet

A Szeviép Zrt. vezetőinek felmentését, illetve megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezést kérték ügyvédeik a Szegedi Törvényszéken tartott másodfokú tárgyaláson kedden. Az ügyészség az elsőfokú büntetések helybenhagyását indítványozta.

A Szegedi Járásbíróság első fokon tavaly november 20-án mondta ki bűnösnek - a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettben - a Szeviép Zrt. egykori vezetőit. Az elsőrendű vádlottat öt év két hónap fogházra, a másodrendűt hat év börtönre, a harmadrendűt öt év két hónap börtönre ítélték. A szabadságvesztés mellett a bíróság a vádlottakat öt évre eltiltotta a gazdasági szervezet vezetésétől, valamint milliós pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte őket.

  • A vádlottak a milliárdos forgalmat lebonyolító, útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó társaság vezetői voltak.
  • A cég - miután gazdasági mutatói 2008-tól romlani kezdtek - legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, április 18-án fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene.
  • A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában elrendelte a zrt. felszámolását. Hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az elsőfokú ítélet szerint a jelentős vagyonvesztését az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként, egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket, az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló cégeknek, magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak - és sportszervezeteknek.

A társaságok annak ellenére kaptak hitelt, hogy a visszafizetésre nem volt reális esélyük.

A vádlottak mindezekkel a vállalkozás vagyonát 1,45 milliárd forinttal csökkentették. A másodrendű vádlott emellett még több mint 80 millió forintnyi - cégeknek nyújtott - hitelt is elengedett.

A felderítés hiányosságairól beszéltek az ügyvédek

Izsák Péter, az egyik vádlott védője azt hangsúlyozta, hogy nem derítették föl megfelelően az ügyet, a nyomozás során nem szerezték be az összes iratot, a szakértő is csak a hiányos dokumentáció alapján készíthette el véleményét. A 2007-es mérleg alapján a tulajdonosok több mint 700 millió forint osztalékra lettek volna jogosultak, de nem vették föl a futó projektek finanszírozása érdekében. A cégvezetőknek nem róható fel az a feltételezésük, hogy a megrendelő állam kifizeti az M43-as autópálya építésén elvégzett munkák ellenértékét, több mint 3 milliárd forintot és megkapják a nekik visszajáró 600 millió forint adót. A vádlottak észszerű döntés alapján nyújtottak kölcsönt a Szeviép Zrt.-nek munkát végző leányvállalatok vagy a beruházások érdekében létrehozott projektcégeknek - részletezte álláspontját.

Békés Ádám ügyvéd azt mondta, első fokon a bírói gyakorlathoz képest kiemelkedően súlyos büntetéseket szabtak ki az ügyben, az ítélet indoklása ennek ellenére felületes. A vádlottak azért dolgoztak, hogy fenntartsák a cég fizetőképességét adott körülmények között, évekkel ezelőtt hozott döntéseiket nem lehet utólag, pusztán mai tudásunk alapján értékelni - jelentette ki, védence felmentését kérve.

Szilágyi János ügyvéd szintén a nyomozás során történteket kritizálta. Kifejtette, hogy nem vizsgálták megfelelően a cég anyagi helyzetét, az igazgatósági tag vádlottak feladatait és szerepét a döntésekben. A vádlottak úgy jártak el, ahogy az adott körülmények között elvárható volt tőlük; ha a vállalkozás megkapja a magyar és a román államtól az általa elvégzett beruházások ellenértékét, nem következik be a fizetésképtelenség - hangsúlyozta.

Az ügyész a büntetések mértékének helyességét hangsúlyozta

Földes Attila ügyész arról beszélt, hogy az elsőfokú bíróság helyesen szabott ki a vádlottakra a középmértéket meghaladó büntetést. Emellett indítványozta, hogy az elsőrendű vádlottnak a büntetést fogház helyett börtönben kelljen letöltetnie.

A másodrendű vádlott az utolsó szó jogán kifejtette, hogy mai tudásával is az évekkel ezelőttivel megegyező döntéseket hozna. A cég gazdasági ellehetetlenülését - a banki finanszírozás megváltozása és más építőipari cégek csődje mellett - elsősorban a Bajnai-kormány kiadásokat visszafogó intézkedései okozták, az, hogy nem egyenlítették ki az elvégzett munkák ellenértékét, így a Szeviép Zrt. sem tudott fizetni alvállalkozóinak - közölte.

A harmadrendű vádlott ártatlanságát hangoztatva kifejtette, hogy a céget finanszírozó bankok folyamatosan vizsgálták a zrt. gazdálkodását, és meghosszabbították a hitelkereteket még akkor is, amikor az ítélet szerint az igazgatóságnak már látnia kellett volna a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetet.

A törvényszék várhatóan pénteken hirdet határozatot az ügyben.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×