Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
133528.69
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Mihályi Győző, Sándor szerepében Herczeg Ferenc Kék róka című regényéből készült színmű próbáján a budapesti Újszínházban 2019. október 9-én. A darabot Csiszár Imre rendezésében október 11-én mutatják be.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

"Tiltakozom" - megszólalt Mihályi Győző

Vizsgálatot indít a budapesti Újszínház etikai bizottsága a sajtóban megjelent, az intézményt érintő zaklatási vádakkal összefüggésben - közölte az Újszínház.

A Fővárosi Önkormányzata mint fenntartó december 6-án kért tájékoztatást az Újszínháztól egy vagy több 2016-ban elkövetett szexuális zaklatás ügyében.

A sajtóban az utóbbi napokban jelentek meg olyan hírek, miszerint az Újszínház társulatának egyik, állami díjjal is kitüntetett, elismert színésze az intézmény egyik nem színész tagját zaklatta szexuálisan 2016-ban.

"A fenntartó képviselőjét szóban és írásban is tájékoztattuk, hogy ilyenről nincs tudomásunk. Hivatalos bejelentés színházunkhoz sem akkor, sem azóta nem érkezett.

A sajtóban megjelent cikkek valóságtartalmát vitatjuk és visszautasítjuk" - hangsúlyozta a teátrum.

Mint kiemelték, a bejelentő személye, valamint a bejelentés tartalma a színház számára ismeretlen, mivel az intézmény is a sajtóból értesült arról, hogy a fenntartó, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezete részére ilyen jellegű bejelentés történt. "Az Újszínház a mai napon mindkét intézménytől tájékoztatást kért" - írták.

"A mai napon rendkívüli társulati ülés alkalmával tájékoztattuk a társulatot, hogy az etikai bizottság a sajtóban megjelent vádak miatt vizsgálatot indít.

A társulatot biztosítottuk arról, hogy amennyiben bárki bejelentést tesz, minden erővel az esetleges áldozatok megvédésére fog törekedni a színház" - áll a közleményben.

Az Újszínház közleményében emlékeztet arra, hogy több szabályzattal is rendelkezik, amely lehetőséget biztosít az ilyen és ehhez hasonló ügyek bejelentésére, valamint kivizsgálására.

"Szeretnénk megkérni a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a színház intézményét és tartózkodjanak a további feltételezéseken alapuló sajtóhírek megjelentetésétől" - zárul a teátrum közleménye.

Az állítólagos zaklatási ügyről először a hvg.hu írt, azt közölve, hogy 2016-ban egy nem színész alkalmazottat érhetett zaklatás az Újszínházban. A Színházi Dolgozók Szakszervezete vasárnap aztán azt közölte az ATV-vel, hogy a testület elnökét érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre. Az érdekképviseletnek Mihályi Győző az elnöke.

A színművész először nem akart nyilatkozni, de hétfőn interjút adott az ATV-nek.

„Iromány, fogalmazás” – mondta arról a levélről, amelyben egy állítólagos korábbi szexuális zaklatásra hívta fel a figyelmet a levélíró.

„Egyetlen egy mondatát nem ismerem el, tiltakozom, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartom"

- mondta a színész, aki jogi lépéseken gondolkodik.

Hozzátette: egyébként is csak egy sértett emberről van szó, aki annak idején megpályázta Dörner György helyét az igazgatói posztra.

Mihályi elmondása szerint mindenben támogatta az etikai bizottság felállítását, ártatlannak vallja magát és szerinte semmilyen ügy nem volt az Újszínházban 2016-ban. Hozzátette azt is, hogy egy „nagyon erős politikai, liberális támadást érez”. Változott a főváros irányításának összetétele és szerinte politikai harc folyik, hogy Dörner György ne töltse ki mandátumát, és ennek olyan szempontból lett szerinte áldozata, hogy a bejelentő egy ügyelő volt a színházban.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×