Infostart.hu
eur:
385.88
usd:
331.69
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay

Magyar rekordról számolt be Szijjártó Péter

Elmondta, melyik országból és melyik megyébe jött a legtöbb nagyberuházás, valamint milyenek a fizetések.

Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

A miniszter meghallgatásán kifejtette, a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan 420 ezer, idén az első tíz hónapban 458 ezer forint volt.

Az első tíz hónapban Koreából érkezett 10 nagyberuházás, 4 pedig Japánból, mintegy 3 milliárd euró összértékben, ezek az elektromos autóiparhoz kapcsolódnak. Az első tíz hónap beruházásait tekintve Komárom-Esztergom megye áll az első helyen 11 nagyberuházással, Pest megyébe 9, Budapestre 6 érkezett - tette hozzá.

A miniszter beszélt a tavalyi magyar exportrekordról is, elmondta, hogy a 104,8 milliárd euró exporttal a világ azon 35 gazdasága közé került Magyarország, amelynek éves exportja meghaladja a 100 milliárd eurót. Megjegyezte, 2010-hez képest 47 százalékkal nőtt a magyar export teljesítménye, ami Magyarország növekvő versenyképességét mutatja.

Az első nyolc hónapban a magyar export 72,2 milliárd euró volt, 4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ezért jó esély van arra, hogy az év végén minden idők legjobb exportteljesítményét érje el Magyarország - mondta a miniszter.

A GDP-ben tavaly az export aránya 84,9 százalékot ért el, az EU-ban ez átlagban 46,7 százalék. Magyarország ezzel az aránnyal a 6. helyen áll az EU-ban - tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, az új technológiák alkalmazása a siker feltételévé vált az új világgazdasági korszakban, és le kell számolni azzal a régi dogmával, hogy a tőke nyugatról keletre vándorol, ahol olcsó munkaerőt keres.

A folyamatok kétirányúvá váltak, az új világgazdasági korszakban az új technológiák, fejlesztések egy része ma már keletről érkezik, a tőkebefektetések is két irányt vettek. Ez a folyamat az európai gazdaságban is tetten érhető, hiszen nyugat-európai vállalatokban vásárolnak tulajdonrészt a kínai, japán, koreai tulajdonosok - közölte Szijjártó Péter.

Az új világgazdasági korszakkal párhuzamosan a magyar gazdaság is dimenziót vált, termelésorientált gazdaságból egyre inkább fejlesztésorientált gazdasággá alakul át - hangsúlyozta.

A megújuló nemzetközi térben a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy míg a világon Magyarország a 92. a lakosság lélekszáma tekintetében, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta tavaly - emelte ki Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×