Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Óvatosan az internettel, mert a gyerek a mintákból tanul!

A gyerekek a szülői mintákból tanulnak, ezért fontos, hogy az internethasználat területén is helyes mintával szolgáljunk nekik - nyilatkozta az InfoRádió Családi hét című műsorában Kovács Anna Sára szociológus, az UNICEF Magyarország gyermekjogi szakértője.

Néhány hírportál kommentszekcióját elnézve, ahogyan ott az önmagukat egyébként felelősnek tartó felnőttek kommunikálnak egymással, vagy mit osztanak meg, talán

túl nagy elvárásnak tűnhet az internet megfelelő használata a gyerektől

– mutatott rá az UNICEF Magyarország gyermekjogi szakértője, aki szerint a szülőknek, a különböző civilszervezeteknek és az iskoláknak egyaránt fokozottan oda kell figyelniük ezekre a jelenségekre.

Kovács Anna Sára megjegyezte, rövid idő alatt nagyon nagy változások következett be, hiszen a húszas éveik végét, harmincas éveik elejét taposó emberek még jól emlékezhetnek, hogy milyen egy ceruzával visszatekerni egy magnókazettát, hogy ne merüljön a walkmanben az elem, ellenben a digitális bennszülöttekkel, akik 2000 után, már valóban a közösségi oldalak mindennapjaiba születtek bele.

Természetesen az,

hogy a gyerek mikor lép az internethasználók körébe, az a szülők életkorán kívül sok mindentől függhet,

mint például a szülők iskolai végzettsége, a lakóhely, vagy akár az, hogy milyen munkát végeznek – sorolta a szakértő. Ami bizonyos, hogy azoknak a szülőknek, akinek mostanában van kisiskolás, írni-olvasni tanuló gyermekük, aki érdeklődést mutat a közösségi média iránt, hiszen egész nap azt látja maga körül, nekik fokozattan fontos az, hogy minél jobban informálódjanak és sokat beszélgessenek az internet helyes használatáról a gyerekkel, húzta alá Kovács Anna Sára.

Amikor egy 2-3 éves gyermeknél azt látjuk, hogy milyen ügyesen bánik például egy tablettel, az pedig nem feltétlenül azért van, mert ügyesebb a társainál, hanem lehet, hogy egyszerűen azt látja otthon, hogy bár beszél a szüleihez, ők azonban valójában a telefonjukkal vannak elfoglalva, akkor érthető módon ő is erre kezd inkább vágyni időtöltés céljából, hiszen a gyerek a mintákból tanul, világított rá a gyermekjogi szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×