Az első világháború után a frontról rengetegen tértek haza agresszív, például bolsevik ideológiával feltöltekezve, úgy érezve: az eszme jegyében helyes a fegyverhasználat.

A személyes bosszúk, megtorlások és válaszcsapások hétköznapivá váltak.

Az erőszak betüremkedett ebbe az időszakba, és évekig eltartott, míg végre sikerült felszámolni Magyarországon is – ismertette Katona Csaba.

A 20-as években azonban

a győztes országokban is sokkal erőszakosabbá vált a polgári lét,

miután ott sem voltak képesek sokan a bélilleszkedésre. A folyamat hozzájárult még az amerikai maffiák megerősödéséhez is – jegyezte meg az MTA tudományos munkatársa –, hiszen az erőszakot megtanuló, erőteljes fiatal férfiak tértek haza a frontról, akik az erőszak által érvényesítették az akaratukat, ahogyan a szegényebb sorból származó katonák, fegyverrel a kezükben, akik többé nem kívántak visszatérni a társadalom legalábecsültebb rétegeibe, hanem megpróbálták ezáltal a felemelkedésüket biztosítani.

Nemcsak az elnyomó rendszer végrehajtói, mint a Tanácsköztársaság 133 napja idején a Lenin-fiúk, vagy azt követően a fehérterror különítményesei alkalmazták az erőszak eszközeit, hanem a frontról hazatérő katonák is, akik között rengeteg traumatizált, lelkileg-testileg sérült, megrokkant ember volt. Az általuk elkövetettet atrocitások mindennapossá váltak, miután

egy fegyveres ember, amikor éppen széthullóban az államhatalom, lényegében bármit megtehetett

– mutatott rá a szakember –, ezek között szerepelnek verekedések, bántalmazások és gyilkosságok. És bár minden emberélet pótolhatatlan, igazán akkor vált veszélyesség a dolog, amikor ezek már szervezett formában történtek meg.

Egyes emberekből a pszichopata vagy szadista hajlamaikat is előhozta az elszabadult világ. Példaként említette Bibó Dénes hadnagyot, aki saját kezűleg akasztotta fel az általa bűnösnek tartott embereket, majd közös fotót készíttetett magáról és áldozatáról, ami már az orvosi esetek világába mutat.