eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: TEK

Vádat emeltek az itthon elfogott Iszlám Állam-tag ellen

A szír állampolgárral szemben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványoz.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádat emelt a Fővárosi Törvényszék előtt F. Hassan 27 éves szír állampolgár ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt.

A vádirat lényege szerint F. Hassan – miután csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez – a 2015. évre a szervezet egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka lett. A vádlott a terrorszervezet céljaival azonosult, melynek része volt a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, és az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése, majd fenntartása. Ennek a törekvésnek része volt az is, hogy az Iszlám Állam az uralma alatt álló területek lakosságát kivégzésekkel, kínzásokkal módszeresen megfélemlíti, a szervezethez nem csatlakozó, a bevezetett törvényeik szerint az „iszlám ellenségeinek” tekinthető személyeket, közösségeket elrettentő módszerekkel megbünteti, vagy megsemmisíti. A vádlott 2015. május elején a terrorszervezet által a műkincsekben gazdag Palmira elfoglalása érdekében, a hadászatilag fontos szíriai Homs tartomány egyik városának al Shokninak az elfoglalását kapta feladatul. A támadáshoz tartozott az is, hogy a város lakosságából a céljaikkal nem azonosuló személyeket a vádlott összeírja, róluk egy „halállistát” készítsen. A listát az Iszlám Állam felsőbb vezetése hagyta jóvá, annak végrehajtása F. Hassannak és fegyveres osztagának a feladata volt.

A helyi lakosság elleni módszeres és átfogó támadás részeként a vádlott 2015. május 13. és május 15. között

  • al Shokni város főterén egy társával közösen a település vallási vezetőjét, az imámot lefejezte, melyről a megfélemlítés fokozása érdekében egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott felvételeket készített;
  • társaival, ugyancsak a nagyobb elrettentés érdekében a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait – köztük nőket és gyerekeket – személyi szabadságuktól megfosztva arra kényszerítette, hogy a kivégzést nézzék végig, továbbá kérjenek bocsánatot életben hagyásuk érdekében.

Ezen túl a vádlott és fegyveres társai 2015. május 13. napját követő napokban a várost végig járva legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermeket öltek meg.

A vád szerint a módszeresen végrehajtott emberölések közül F. Hassan vádlott legalább két személy kivégzésében személyesen is részt, míg egy harmadik polgári személyt személyesen, pisztolylövéssel ölt meg.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás 2019. március 18. napján történt elrendelését követő öt hónap alatt nagy erőkkel, számos nyomozati cselekményt hajtott végre. Ennek keretében F. Hassan gyanúsítotti kihallgatását összesen 29 óra időtartamban végezte el. A nyomozás során összesen tíz tanú – köztük szemtanúk – kihallgatására került sor, Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban.

Az Európa Unió több tagállamára – így Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő – nyomozás megindításában a Terrorelhárítási Központ működött közre. A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű EUROJUST magyar nemzeti tagja koordinálta, közreműködésével összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében került sor bizonyítékok beszerzésére, az együttműködés során az EUROJUST belga, görög és máltai nemzeti tagja nyújtott jelentős mértékű segítséget. A külföldön végrehajtott nyomozási cselekmények elvégzésében különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre.

A nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyolc ügyésze vett részt, munkájukat a Terrorelhárítási Központ tizenöt munkatársa segítette. A nyomozati iratok terjedelme 2200 oldal.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a vádiratában a 2019. március 24. napjától letartóztatásban lévő vádlottra tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Fővárosi Törvényszéknél.

Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elkülönített számon további nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×