Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A Magyar Honvédség Csehországból érkezett és a sajtóbemutatóra kiállított két darab, többcélú, használt Airbus A319-es csapatszállító katonai repülőgépeinek egyike Kecskeméten az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 2018. február 2-án. A gépek a honvédség hadrendjében teljesítenek majd szolgálatot. Az első katonai Airbus A319-es január 31-én érkezett meg a kecskeméti repülőtérre.
Nyitókép: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Három hónapja rossz a kormánytagokat is szállító honvédségi Airbus

A Magyar Honvédség 2017-ben vásárolt Airbus A319-es személyszállító repülőgépe december óta nem repülhet, mert javításra és felújításra szorul a hajtóműve.

Már régóta a Liszt Ferenc repülőtéren áll a Magyar Honvédség 604-es lajstromjelű Airbus A319-es repülőgépe, az egyik hajtőműve nélkül. A baon.hu megkereste a Honvédelmi Minisztériumot, és kiderült, a gépet december 3-án állították le, azóta Budapesten, a javításra kiírt pályázat nyertesének telephelyén van.

A HM válasza szerint a repülőgép megvásárlásakor a javításig hátralévő ciklusidő ismert volt. A Magyar Honvédség felkészült az időszakos ellenőrzések és javítások végrehajtására. Ezzel párhuzamosan a hajtómű javítása és felújítása megkezdődött, amely jelenleg is folyamatban van. A mostani tervek szerint a 604-es lajstromjelű repülőgép április második felében repülhet ismét.

A 2017-ben vásárolt két Airbus tavaly tavaly január végén érkezett meg Csehországból a kecskeméti repülőbázisra. Beszerzésüket azzal indokolták, hogy az AN-26-osok fölött eljárt az idő, üzemidejük lejár 2020-ra, nagyjavításuk nem gazdaságos. Az Airbus A319-esek újonnan 70–80 millió euróba kerülnek, a két, most 9–10 éves gép ára viszont ennek kevesebb mint a fele volt.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×