Infostart.hu
eur:
382
usd:
327.87
bux:
109139.66
2025. december 5. péntek Vilma
Húszezer forintos bankjegyek részlete.
Nyitókép: MTI

Nem igazán közismertek a hálapénz korlátai

Az MTA kutatócsoportja felmérte a társadalom hálapénzhez viszonyulását.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncselekmény.

Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének egyik kutatócsoportja 2018 októberében 1200 ember részvételével végzett az egész országra kiterjedő, a teljes felnőtt lakosságot reprezentáló kérdőíves felmérést - olvasható az Akadémia közleményben.

A kérdőív a mindennapi életben, illetve a médiában gyakrabban előforduló eseteket tartalmazott, amelyek a vagyon elleni bűncselekmények büntethetőségi korhatárára vagy a közhivatalnoknak adott ajándékok büntetendőségére vonatkoztak. A válaszadóknak egyrészt azt kellett eldönteniük, hogy a cselekmény bűncselekményt képez-e.

A közlemény szerint a legtöbben (71 százalék) helyesen tudják, hogy nem bűncselekmény a hálapénz elfogadása például műtét után. Azzal azonban már

csak a válaszadók majdnem fele (49 százalék) volt tisztában, hogy bűncselekményt követ el az az orvos, aki 30 ezer forintot kért az ingyenes ellátásra jogosult betegtől,

pedig a magyar büntetőjog ezt már több évtizede így szabályozza.

A válaszadók egyharmada (34 százalék) volt csak tisztában azzal, hogy juttatás műtét előtti elfogadása ma már bűncselekményt képez - írták.

A kutatócsoport szerint igazolást nyert a magyar lakosság magas büntetési hajlandósága és hatályos joggal szembeni kritikus szemlélete is:

a válaszadók többsége (56 százalék) ugyanis még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ha rajta múlna.

Alig valamivel több mint egytized (13 százalék) viszont azok aránya, akik az egészségügyi korrupciót minden vizsgált részletében a hatályos büntetőjognak megfelelően szabályoznák - írták.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×