Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az est egyik fővédnöke beszél a 777 Közösség Egyesület és a 777blog.hu, 777 OFFLINE EXTRA – A torinói lepel című, John P. Jackson amerikai fizikussal, a torinói lepel kutatójával folytatott beszélgetés előtt a budapesti Erkel Színházban 2018. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Jó dolog az élet mellett dönteni, vallja a 60 éves Böjte Csaba

Titokban jelentkezett a ferenceseknél 1982-ben. Ma már folyamatosan gondoskodik 2000 gyermekről a dévai alapítvány hálózatán keresztül. Az InfoRádiónak elmondta: "jó dolog az élet mellett dönteni, gyermeket befogadni".

Csütörtökön 60. éves Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója.

Titokban jelentkezett a ferences szerzetesrendbe 1982-ben.

Eredetileg autóvillamossági műszerésznek tanult, majd iskolái befejezése után öt éven át civil szakmákban dolgozott.

Gyulafehérvári, illetve esztergomi teológiai tanulmányai után 1989-ben szentelték pappá, ahol a gyulafehérvári egyházmegye ifjúsági lelkésze lett. Több állomáshely után a ferences provincia elöljárói

1992-ben Dévára helyezték, ahol néhány, az utcáról befogadott, kolduló árvával beköltözött a város évtizedek óta üresen álló, omladozó egykori ferences kolostorába.

A Dévai Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon és Szórványkollégium 1993. szeptember 15-én nyitotta meg kapuit, összegyűjtve, befogadva a hátrányos helyzetűeket, Erdély egész területéről, számukra ingyenes nevelést, oktatást, teljes ellátást biztosítva.

Munkájának és önkéntes segítőinek köszönhetően a dévai gyermekvédelmi központ fokozatosan egész hálózattá nőtte ki magát, és Déván kívül több romániai településen működtet árvaházakat.

A gyermekmentő munka hátterét a 2002-ben létrehozott Dévai Szent Ferenc Alapítvány biztosítja, amely jelenleg 82 helyszínen több mint 2000 gyermeket támogat.

"Jó dolog jónak lenni" - vallja Böjte Csaba, aki az InfoRádiónak is beszélt az árva gyermekek befogadásának fontosságáról.

"Jó dolog az élet mellett dönteni. Jó dolog gyereket befogadni. Nietzschének volt az a »nagy« mondása, hogy az embertárs számára a pokol. Én valahogy

azt szeretném, ha megtapasztalnánk, hogy az embertárs, a gyermek, még egy bajban lévő, árva gyermek is az Isten drága, szép ajándéka, akivel az élet nem kevesebb, hanem több"

- fogalmazott a szerzetes testvér.

Böjte Csaba munkásságát több kitüntetéssel és díjjal is elismerték. 1996-ban Kisebbségekért-díjjal, 1998-ban Márton Áron-emlékéremmel, 2002-ben Magyar Örökség-díjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, 2018-ban a Széchenyi Társaság díjával, majd idén a Pro Cultura Hungarica-díjjal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Óvatos hangulatban indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, a befektetők figyelme továbbra is a közel-keleti fejleményekre és az olajpiacra irányul. A Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos bizonytalanság ismét megdobta az olajárakat, ami az inflációs kockázatokon keresztül a részvénypiacokra is nyomást helyez. Európában vegyesen zárult a kereskedés, az Egyesült Államokban kisebb esésben vannak a vezető indexek, miközben a piac már a hét közepén érkező amerikai inflációs adatra készül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×