Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Méhek az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Budapest Voices együttes rendezvényén a III. kerületi Mészkő parkban 2018. április 18-án. A szervezők az akcióval arra hívták fel a figyelmet, hogy életterük csökkenése miatt pusztulnak a méhek.
Nyitókép: Mohai Balázs

Nehéz lesz eljutni a tömeges méhpusztulás titkáig

A somogysárdi Dömötörfi József méhész tavaly nyár elején tapasztalta, hogy méhállományának 80 százaléka elpusztult. Most év elején kapta kézhez a vizsgálat eredményét: az EU-ban idén betiltott neonikotinoidok a felelősek. A Nébih által indított átfogó vizsgálatoknak még nincs eredménye.

Amikor egy méhész mérgezést tapasztal, akkor bejelenti a kormányhivatalhoz, ahol a hatósági állatorvos és egy felügyelő kimennek, mintát vesznek, jegyzőkönyvet írnak. Ez alapján elindul egy laborvizsgálaton alapuló hatósági kivizsgálás, aminek eredménye egy olyan ökotoxikológiai szakvélemény, amely figyelembevételével ki tudja alakítani a Nébih a végső álláspontját, ami a határozathoz elvezet. Ez történt Dömötörfi József méhészetének esetében is.

"Tavaly nyáron nagyon sok méhész jelezte, hogy vélhetően mérgezést szenvedtek el. Akkor a szakminiszter kezdeményezésére elindult egy országos vizsgálat: hatósági állatorvosok nézik a méhtartás körülményeit, az esetleges kórokozók jelenlétét, növényvédelmi szempontból pedig a mérgezés idején ismert letelepedési hely

3 kilométeres körzetében minden olyan táblának a növényvédelmi kezelését elemezzük, ami az adott időszakban virágozhatott vagy méhek látogathatták. Ez az adatgyűjtés most folyik.

Ha meglesz minden adatunk, statisztikailag kiértékeljük, és megpróbálunk keresni olyan hatásokat is, amikre eddig nem gondoltunk, például növényvédő szer, műtrágya kombináció" - ecsetelte az InfoRádiónak Jordán László, a Nébih növény-, talaj- és agrárkörnyezet-védelmi igazgatója.

Dömötörfi József esetére reagálva - akinek a szakvélemény szerint méhállománya 80 százalékát az EU által 2019-től már tiltott neonikotinoidok pusztították el (az erről szóló dokumentum a qubit.hu-n is megjelent), de a környező napraforgótáblában nem találták meg a szer jelenlétét - elmondta,

ezen anyag jelenléte nem feltétlenül pusztítja el a méheket, egyszerűen megzavarja a tájékozódásukat és "nem találnak haza".

A vizsgálati eredmények ilyetén ellentmondásossága miatt tiltottak ki három érintett neonikotinoid anyagot az EU-ból - mondta el Jordán László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×