Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.75
bux:
145226.96
2026. november 5. csütörtök Imre
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért, a Humán Platform, a Középiskolai Hálózat, a Liga Szakszervezetek, az Oktatói Hálózat és a Szülői Hálózat tagjai vonulnak demonstrációjukon az Akadémia utcában, az oktatási államtitkárság épülete elé 2013. június 2-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Sztrájkbizottságot alakított a PDSZ

Szűcs Tamás, az érdekképviselet elnöke az InfoRádiónak azt mondta, hogy felméréseik szerint a pedagógusok többsége támogatja az érdekképviselet követeléseit és a sztrájkbizottság felállítását. Mint mondta, a következő hetek az egyeztetésekről szólnak majd.

Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkbizottsága. Az érdekképviselet célja, hogy a sztrájktörvény keretei között kényszerítsék egyeztetésre a kormányt – közölte Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke.

„Szeretnénk továbbra is a katalizátor szerepét betölteni”

– fogalmazott, hozzátéve: elsőként hoztak létre sztrájkbizottságot a hazai érdekvédelmi szervezetek közül, de biztos benne, hogy nem maradnak egyedül. Mint mondta: követeléseik teljesítéséhez törvénymódosításokra is szükség lesz.

Szűcs Tamás részletesen beszélt a sztrájkbizottság céljairól is. Kiemelte: mivel a szakszervezet tagjai között nem csak pedagógusok vannak, így egyesek érintettek lehetnek a túlóratörvényben szabályozott kérdésekben is. Hozzátette, a Munka törvénykönyve minden munkavállaló létét befolyásolja. A módosítás visszavonása mellett követeli az érdekképvisdelet a közalkalmazotti bértábla rendezését, hogy az megfelelő előmeneteli rendszert biztosítson – tette hozzá a szakszervezetei vezető.

Szűcs Tamás hangsúlyozta: a következő hetek az egyeztetésekről szólnak majd, sztrájkra ez után lehet számítani. Kiemelte: nagyon fontos, hogy a munkavállalók védelmében szervezett megmozdulásokon minél többen részt vegyenek, mert "ez is önmagában erőt mutat". A PDSZ elnöke hozzátette: felméréseik szerint a pedagógusok többsége támogatja a szervezet követeléseit és a sztrájkbizottság felállítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×